Az eredetileg tervezetthez képest kicsit megkésve, de elkészült a Szent Bertalan templom melletti üvegfalú védőépület.

A városszépítő és -védő egyesület tagjai ismerkedhettek meg elsőként közelebbről is a Szent Anna kápolna maradványai fölé emelt, s most elkészült üvegépülettel. A több száz éves, de a nagyközönség számára először látható romokat Juhász Ferenc kanonok mutatta be az érdeklődőknek.
A védőépület alaprajza az eredeti falmaradványok vonalát követi. Az üvegfalon belül a feltárások során előkerült gótikus faragott köveket, valamint az egykori Szent Anna kápolna liliomos téglákkal kirakott padlózatát tekinthetik majd meg az érdeklődők. Juhász Ferenc egy érdekességre is felhívta a figyelmet: a barokk átépítés során a régi bejárat befalazásakor több régi követ újra hasznosítottak, köztük egy hatalmas pillérdarabot is.
A Szent Anna kápolna eredeti szintje valószínűleg ennél mélyebben lehetett. Akár az egyes feltételezések szerint Gyöngyös legrégibb épített örökségének számító Prysil pince szintjén. Ez utóbbinak a hasznosítása még nem eldöntött. Egyrészt szeretnének kiállításokat rendezni itt. Másrészt mivel már az 1992-es feltárások idején kiderült, hogy a pincét annak idején temetkezésre használták, felmerült egy átmeneti urnamegőrző hely ötlete is.
Az üvegépület egyelőre még nem kész a látogatók állandó fogadására. A tervek szerint a tájékoztató táblák elkészülte után lehet majd látogatni, előzetes bejelentkezés alapján.
Borbándi Erik
Gyöngyösi értékek a filmvásznon