Ezüstérmes lett junior kategóriában a gyöngyössolymosi Borhegyi Richárd vízilabdázó és csapata a Junior Olimpiai Bajnokságon, amelyet Los Angelesben rendeztek meg június és augusztus között. A fiatal több mint 5 éve űzi ezt a sportot, a Gyöngyösi Alligátorok Vízilabda Clubban kezdte pályafutását, jelenleg pedig az FTC Vízilabda Utánpótlás tagja.
Tizenegy éves korától, vagyis több mint 5 éve vízilabdázik már a tehetséges Richárd, akinek most élete legnagyobb vágya teljesült, hiszen nem csak kijutott egy olimpiai megmérettetésre Los Angelesbe, hanem kiemelkedő eredménnyel is tért haza.
Az ezüstéremért a fiú sokat tett, hiszen ideje nagy részében edzésekre járt, aki egyébként a Gyöngyösi Vízilabda klubban kezdte el ezt a sportágat.
– Júniusban utaztam ki Amerikába, 11-én, hétvégéken felkészülési meccseket játszottunk. 5 meccset kellett nyernünk ahhoz, hogy kvalifikáljuk magunkat, ez szerencsére elég gyorsan sikerült. A hétvégéken nem szerepeltünk olyan jól, mint ahogy szerettük volna, de végül a junior olimpiára minden összeállt és megszereztük a 2. helyezést – fogalmazott a sportoló.
Richárd számára könnyen összeegyeztethető az iskola és a vízilabda, hiszen sportiskolába jár, ahol napi 3 órát tanul, és 6 órát a medencében tölt – mondja.
Természetesen nincs megállás, továbbra is edz és versenyekre jár. Mint mondja, ez az eredmény sok erőt adott neki a későbbiekben is, és már tervei is vannak a jövőre nézve.
– Szeretnék játékos lenni, de mindenféleképpen edző. Szeretnék egy nagyobb csapatnál lenni edző legalább, de ezt majd meglátjuk, hogy mi lesz. Szeretném úgy folytatni, ahogy eddig, felfelé!
Richárd szeptemberben az országos, és a Budapest bajnokságra készül csapatával.