„Játszva tanulni” ez a mottója a Mátra Múzeum által megrendezett nyári tábornak. Az idén immár 6. alkalommal várták a szervezők a diákokat, játékos programokkal és kirándulásokkal. Most a jégkorszakot ismerhették meg a gyerekek a muzeológusok segítségével.
Barlangfestmények alkotása közösen, az ősemberbarlang berendezése, ősemberjelmez készítés és a vadászat. Ez volt a feladatuk ezen a napon a gyerekeknek. Az idei múzeumi tábor a jégkorszakról szólt. A tábor tematikája hasonló az elmúlt évekéhez, a földtan mellett a biológia is fontos szerepet kap.
Hatodik alkalommal vehettek részt a gyerekek, a múzeum táborában, szeretik a feladatokat, sok új dolgot tanulnak itt – mondják, de vannak állandó programjaik is. A visszajáró táborozók már előre várják ezeket is.
A változatos programokról pedig a szervezők gondoskodtak, akik négy héten át vezették be a gyerekeket a tudomány világába, turnusonként 20 kis diákot. Kirándultak Sástón, ahol terepmunkán madarásztak, rovarokat vizsgáltak.
A tábor végén a diákok ajándékot is kaptak a szervezőktől, akik a hét eseményeit fotókkal örökítették meg.