Három éves átmeneti időszak után mától hatályos a közétkeztetési rendelet, amely részletesen szabályozza a bölcsödékben, óvodákban, iskolai menzákon és a kórházakban adható ételek összetételét és elkészítésének szabályait. A rendelet kidolgozásának célja, hogy a közintézmények menzáin egészséges ételsor kerüljön terítékre. A rendelet kötelező alkalmazásával együtt megkezdődnek az ellenőrzések és mintavételezések.
Az idei tanév első ebédje az Arany János Általános Iskolában. Az ételeket tekintve nem változott a felhozatal, viszont az összetevőket és elkészítési szabályait tekintve igen, hiszen mától hatályos a közétkeztetési rendelet. Az elmúlt három évben fokozatosan vezették be az egészségesebb étkezéshez szükséges változásokat, így a gyerekek is könnyebben hozzászokhattak az új ízekhez.
– Ez a három év ez nem csak arra ad esélyt és lehetőséget, hogy az igénybevevők, tehát a diákok, felnőtteknek az ízlésvilága változzék, hanem arra is, hogy a magyar konyha kövesse azokat a modernebb táplálkozási szokásokat és kihívásokat, amelyeket hosszú élet reményében az ember igyekszik betartani – mondta Kósa László.
A gyöngyösi iskolások számára a közétkeztetést biztosító cég vezetője szerint azonban nem elég, ha a diákok a menzákon egészségesebben étkeznek, az is fontos, hogy otthon a szülők is odafigyeljenek például a gyermekük sóbevitelére.
Az osztályok egymás után érkeznek az ebédlőbe, mivel nincs elegendő hely, így a gyerekeknek korlátozott idejük van elfogyasztani az ebédet. A Mintamenza program megyei koordinátora szerint ezen is változtatni kellene.
– A tanórákba beiktatni az ebédidőt. Ez a leges-leges legfontosabb szerintem, amit így most a három év alatt megtapasztaltunk, hogy mivel nincsen elég ebédidő, ezért a gyerekek nem is tudják elfogyasztani normálisan a termékeket – mondta Nagy Zoltán, a program megyei vezetője.
A megváltozott összetevők miatt változik az ízvilág is, a gyerekek többsége ezt meg is érezte az ebédnél.
Nemcsak a sótartók, hanem a cukortartók is lekerültek az asztalokról, és fontos változás egyebek mellett, hogy ezen túl minden főétkezésnek kell tartalmaznia állati eredetű fehérjét és a diákok nem kaphatnak a menzákon és büfékben cukrozott üdítőitalt.