Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Oltás lesz, jégpálya nem

Oltás lesz, jégpálya nem

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A fiúgyermekekre is kiterjeszti a HPV-védőoltást a gyöngyösi önkormányzat, jövőre pedig a rotavírus elleni védőoltást is ingyenesen kapják a csecsemők – egyebek mellett erről is döntött csütörtöki ülésén a város képviselő-testülete. A grémium úgy határozott, hogy az önkormányzat az idei télen nem üzemeltet műjégpályát, ugyanakkor mintegy tízmillió forint értékben újít fel játszótereket.

A képviselő-testület szeptemberi ülésén megtárgyalta és elfogadta a 2015-ös költségvetés első féléves teljesítését. A beszámolóból kiderült, hogy az önkormányzat bevételei időarányosan, közel ötven százalékban teljesültek az év első hat hónapjában, míg a kiadások főként a felújítási és beruházási kiadásoknál mutatkozó elmaradás miatt, jelentősen elmaradtak attól. Az önkormányzat gazdálkodását továbbra is takarékos gazdálkodásra törekszik.

A képviselő-testület második alkalommal tárgyalt a 2016-os évre szóló villamosenergia-beszerzésről, és végül úgy döntött: nem él a lehetőséggel, hogy több másik önkormányzattal közösen kérjen ajánlatot az energiára, ehelyett az előző években megszokott módon, önálló közbeszerzési eljárást ír ki a villamosenergia-beszerzésre.

A grémium úgy döntött, hogy idén nem üzemeltet műjégpályát a téli hónapokban, mivel annak költségét a képviselők túl magasnak találták. Ugyanakkor a következő évi költségvetés tervezésekor visszatérnek a kérdésre, és újra megvitatják a bérleti és vételi ajánlatokat.

A képviselők úgy határoztak, hogy az önkormányzat 2016-ban is csatlakozik a Bursa Hungarica ösztöndíj-rendszerhez. Az ötezer forintos havi támogatásra a felsőoktatásban tanuló, szociálisan rászoruló hallgatók pályázhatnak.

A testület döntése szerint az önkormányzat folytatja a humán papillómavírus elleni védőoltás-sorozatot, amelyet kiterjeszt a fiúgyermekekre. Az előző években a lányok kapták meg ingyenesen a védőoltást, azonban azt ma már a kormány biztosítja. Így az eddig erre a célra elkülönített költségkeretet a fiúgyermekek négykomponensű oltássorozatára fordítja. Az önkormányzat jövőre ingyenesen biztosítja a rotavírus elleni védőoltást is, amelyet elsőként a 2016. január 1-je és 31-e között születendő csecsemők kaphatnak meg.

A képviselők megszavazták, hogy a Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület kezdeményezésére az önkormányzat kössön együttműködési megállapodást a szervezettel a gyermekek sportolási lehetőségeinek bővítése céljából, és arról is döntött, hogy még idén mintegy tízmillió forintot fordít a játszóterek felújítására.


Tovább az archívumra