Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Világkiállításra készül

Világkiállításra készül

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A milánói világkiállításra készül Lovászné Juhász Rita, viseletkészítő, aki a Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagjaként a rendezvény magyar standján mutatja be a népviseletes babakészítés és csipkeverés művészetét. A viseletkészítő egy 8 fős delegáció tagjaként érkezik több mint 2 hétre. A kiállítás október végéig tart majd, amelyet 34. alkalommal rendeztek meg.

Varrás és csipkeverés – az utolsó előkészületeket végzi Lovászné Juhász Rita, viseletkészítő, aki hamarosan egy Világkiállításon vesz részt, Milánóban. 16 napig, vagyis több mint 2 hétig találkozhatnak az érdeklődők az általa készített munkákkal, de nem csak kiállított tárgyak lesznek, hanem ott helyben is beavatja a látogatókat a csipkeverés rejtelmeibe.

– Heves megye küldöttjeként veszek részt ebben a csoportban, a népművészetet, a magyar kézműveseket és népművészeket képviselem. Ebben a turnusban 8-an megyünk, minden turnus 8 fős és így váltjuk egymást. A mesterségek összeválogatását illetően, próbálták a szervezők úgy összeválogatni, hogy minden szakág képviselve legyen – sorolta.

„Táplálni a világot, energiát adni az életnek” – ez a mottója az idei Világkiállításnak, melynek szellemében dolgoznak és tesznek meg mindent azért a kiállítók, hogy a látogatók megelégedve térjenek haza.

A résztvevők egy, vagy több szakmát is választhattak. Rita népviseletes babkészítő és csipkeverőként érkezik majd Milánóba, akinek egyébként nem ismeretlen terep egy ilyen jellegű kiállítás, hiszen járt már Drezdában, Prágában, és Franciaországban is.

Elismerés és egyben megmérettetés is a közelgő expó – mondja.

– Olyan közegben vagyunk, hogy jól érezzük magunkat, azon kívül, hogy nagyon fontos, precíz munkát kell végeznünk, mert egy ilyen bemutató nem kis előkészületet igényel, pontosan meg kell szerveznünk, összekészítenünk a dolgainkat, egész nap keményen dolgozni, tehát ez nem arról szól, hogy nézelődök a kiállításon, vagy városban – részletezte.

A népművészet bemutatását a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szervezte meg, figyelve arra, hogy minél szélesebb körű legyen a merítés, azaz népi hagyományaink a csuhéfonástól kezdve a kerámiaművészeten keresztül a viseletkészítésig megjelenjenek.


Tovább az archívumra