Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Erdei csapatépítés

Erdei csapatépítés

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Csapatépítő tréning keretében újítják fel az erdei tornapályát Mátrafüreden.

A 10 állomásból álló sportolásra alkalmas erdei ösvényt, cégek, munkahelyi kollektívák segítségével teszik ismét használhatóvá, egy mátrafüredi sportbázis kezdeményezésére.

Utolsó ecsetvonások az újonnan felállított bordásfalon, az erdei tornapálya második állomásán. 40 önkéntes, 3 óra leforgása alatt, az évek óta elhanyagolt állapotban lévő erdei torna pálya első két állomását újította fel. Ástak, betonoztak, festettek, fúrtak-faragtak, és kiszélesítették a növényekkel, facsemetékkel benőtt erdei utat is. A 10 állomásból álló, másfél km-es szakaszból, már 400 méter meg is újult másfél méter szélesen. Az ötletgazda kezdeményezése elérte célját.

Az önkéntes munkán túl, a tornaszerek költségeit is a cég állta. A budapesti kft. évente tart csapatépítő tréninget, de az idén olyan programot szerveztek, ami jellemzi a cég társadalmi felelősségvállalására jellemző filozófiáját is – mondta az ügyvezető.

Az irodai munkát végzők számára, nem könnyű ez a munka- tette hozzá a cég vezetője, de büszkeséggel tölti el őket az eredmény, mindemellett jó levegőn, jól érezték magukat. A felújítást végző cég itt hagyja névjegyét is, a program kezdeményezője reméli, hogy még számos táblácska lesz a tornaszereken elhelyezve. Ocela Tibor elmondta, hogy már több cég is jelentkezett hasonló csapatépítő feladatra, még az ősz folyamán. A szervezőtől azt is megtudtuk, hogy a tornapálya felújítása mellett, tervezik a patak melletti területen egy piknik tér és svájci mintára egy vízi játszótér kialakítását is.


Tovább az archívumra

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Gyöngyös Ma - ismétlés
09:15
Reklám
09:18
Műsorajánló
09:20
Nézőtér – kulturális magazin - 1. rész
09:50
Reklám
09:53
Nézőtér – kulturális magazin - 2. rész
10:23
Reklám
10:26
Alinda – beszélgetés ismert emberekkel
11:30
Időjárás
11:32
Reklám
11:35
Képújság
17:55
Aktuális
17:58
Időjárás
18:00
Gyöngyös Ma
18:15
Reklám
18:18
Esti mese
18:28
Reklám
18:31
Sztárportré
18:54
Műsorajánló
18:55
Aktuális
18:58
Időjárás
19:00
Nápolyi - ismétlés
19:53
Reklám
19:56
Aktuális
19:59
Időjárás
20:01
Gyöngyös Ma - ismétlés
20:16
Vidróczki Néptáncegyüttes Gála
20:25
Aktuális
20:28
Időjárás
20:30
Reklám
20:33
Képújság