Mintegy 110 millió forintból készül el az ivóvíz és szennyvízhálózat, valamint az útépítés és csapadékvíz elvezetés a Zsellérközökben, Gyöngyösön. A beruházásról, a munkálatokkal járó kellemetlenségekről egy lakossági fórum keretében tájékoztatták az érintett lakókat a polgármesteri hivatalban. A kivitelezés előreláthatóan 2 hét múlva kezdődik majd el, és körülbelül 30 ingatlant érint.
Több mint 30 éve várnak már a zsellérközök lakói az ivóvíz és szennyvízhálózat kiépítésére. A legutóbbi testületi ülésen megszületett a határozat, hogy Gyöngyös ezen területén elkezdődjenek a munkálatok.
Hiesz György polgármester és Kévés Tamás a 2-es körzet képviselője, a szakemberekkel együtt egy lakossági fórum keretében tájékoztatta a megjelenteket.
– Most született meg, illetve most kaptuk meg az összes engedélyt, most lett kiválasztva a kivitelező, és most lett átcsoportosítva a pénzösszeg hozzá, és gyakorlatilag az volt a kérdés a testületi ülésen, hogy ez évben elkezdjük-e vagy jövőre – mondta Kévés Tamás.
A beruházást a Mátraközmű Kft. végzi majd, és várhatóan 2 hét múlva elkezdődnek a munkálatok.
– A Csobánka utca Dózsa György út felőli része, és a Tűz utca által határolt, egy úgynevezett 1/A ütemben, itt fog elkészülni az ivóvízhálózat, szennyvízhálózat, útépítés a csapadékvízzel együtt. Az út az díszburkolatos lesz, és minden egyes ingatlan fog kapni egy új vízórát – sorolta Molnár József beruházási főelőadó.
Továbbá egy parkolót is építenek 23 férőhellyel a Csobánka utca közepén lévő téren.
Mivel a zsellérközök nagyon keskenyek, ezért speciális felszereléssel és munkával kell megoldani a munkálatokat. Az épületeket pedig támfallal védik majd meg, a vakolatomlás és a süllyedés elkerülése érdekében.
A fórumon a gázrendszer kiépítése is felmerült, mellyel kapcsolatban több kérdése is volt a megjelenteknek.
A városvezetés a november végi testületi ülésen újra megfontolja a gázkérdést- mondta Hiesz György, hiszen a jelenlegi beruházás alkalmával az utakat teljesen felbontják, ezért ez megfelelő alkalom lenne a gázvezetékek elhelyezésére is – tette hozzá a polgármester.