Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Érintettség és sportpálya

Érintettség és sportpálya

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Két interpellációt nyújtott be a legutóbbi képviselő-testületi ülésen Kovács Zoltán a Jobbik önkormányzati képviselője. Az egyik beadvány célja az volt, hogy az a képviselő, aki egy városi cégnél dolgozik, a munkahelyéhez köthető kérdésekben ne szavazhasson, a másik írásbeli kérdése pedig a nemrég átadott két sportpálya burkolatára irányult- mondta Kovács Zoltán ma megtartott sajtótájékoztatóján.

A jogi és ügyrendi bizottság elé kerül Kovács Zoltánnak, a Jobbik önkormányzati képviselőjének egyik interpellációja, amelyet a legutóbbi képviselő-testületi ülésen nyújtott be. A beadvány arról szólt, hogy, ha egy képviselő egy városi tulajdonú cégnél dolgozik, ne szavazhasson a munkahelyét érintő kérdésekben.

– Le kellene mindenképpen szabályozni azt, hogy érintettség esetén mikor köteles a képviselő jelezni, illetve mikor kell tartózkodnia a szavazástól – mondta a képviselő.

A beadványt a testület nem szavazta meg.

A legutóbbi ülésen egy másik interpellációt is benyújtott a képviselő, amely a nemrég átadott két, összesen 30 millió forintos sportpálya-burkolatára irányult. Kovács Zoltán azt mondta: a kétfordulós szavazáson a jobbikon kívül minden párt változtatott a véleményén, hogy hova kerüljön a két műanyag burkolat. Végül a Vak Bottyán János Szakközépiskola udvarán, valamint a Hattyú téren kaptak új burkolatot a pályák. Kovács Zoltán hozzátette: a dombon található helyszínre 5 millió forintot kellett költeni, mielőtt a burkolatot elhelyezték, ezt a pénzt pedig át kellett csoportosítani más alapokból.

– Az 1,3 millió, az a kátyúzási alapból került áthelyezésre, a 3,7 millió pedig a járdajavítási alapból. Aki Gyöngyösön közlekedik, vagy sétál, vagy csak látja, az tudja, hogy éppen meg lett volna a helye ezeknek a dolgoknak, nem pedig egy előkészítő munkákra kellett volna ezt kiadni – vélekedett.

Kovács Zoltán azt is elmondta, hogy az első körben mindenki által megszavazott Arany János Általános Iskola udvarán, nem kellett volna előkészítési munkákra pénzt költeni. A Hattyú téri sportpályát pedig most új kerítéssel, kapuval és bejárati ajtóval bővítenék ki legfeljebb 2 és fél millió forintból. A képviselő ettől függetlenül örül a beruházásnak, de mint mondta, a játszóterek karbantartására mindössze 3 millió forint áll rendelkezésre, az új burkolat árán kívül pedig a Hattyú térre több mint hétmillió forintot költenek.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mesemondó - Pinocchio 2. rész
09:13
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Néptáncegyüttes - Kalocsai mars és friss részlet
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fogadóóra 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:05
Fogadóóra 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Moziklip - mozi magazin - ismétlés
10:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:11
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:14
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - Klip
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:05
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Márkus Liza és Gonda László koncertje
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság