Heves megyei Prima díjra jelölte a Mátraaljai Munkaadók Egyesülete Nádudvari Pétert. Az Autista Segítőközpont zeneterapeutája az autista és fogyatékkal élő gyerekekkel végzett áldozatos munkájának és jótékonysági sporttevékenységének köszönheti a jelölést.
Zeneterápiás foglalkozások, élményterápia, autista fiatalok társadalmi integrációja. Ezek megvalósításáért dolgozik évek óta töretlen lelkesedéssel Nádudvari Péter. A zeneterapeuta Gyöngyösön a Hétszínvirág Napközi Otthonban értelmi fogyatékos fiatalokkal, az Autista Segítő központban pedig autista gyerekekkel foglalkozik. Péter munkája mellett 2012 óta minden évben teljesít egy ultramaratont, vagy egy ironman versenyt. A versenyekkel pénzt gyűjt, hogy azt jótékonysági célokra fordíthassa. Idén az volt a célja, hogy a gyöngyösi Gyöngyszem Zenekar és az Autista Segítő Központ tanulói részt vehessenek a Nemzeti Színkottás Zenekar táborában. Pétert munkásságáért idén egy Megyei Prima Díj jelöléssel is elismerték. A zeneterapeuta éppen a Színkottás Zenekar Táborában táboroztat, telefonon tudtuk elérni.
– Mindig is azt kommunikálom mindenfele, hogy itt nem a személyem a lényeg, hanem a sérült fiatalok és mindaz a munka, amit értük tudok tenni. Én úgy gondolom, hogy ez a jelölés, és ha nyerek valamit, akkor ez a díj segít abban, hogy a munkám által még több lehetőséghez jussanak – mondta.
A Prima Primissima Díj 2005-ban egészült ki területi Prima Díjakkal. Azóta az ország egész területén önálló elismerésben részesülhetnek a szellemi élet, a kultúra, a tudomány, a művészet és a sport megyei legjobbjai. Nádudvari Pétert a Mátraaljai Munkaadók Egyesülete jelölte a díjra.
– A megyei Prima Díjra Nádudvari Pétert jelöltük, azt hiszem a Gyöngyösieknek nem kell bemutatni. Mindenki tudja, hogy korát meghazudtoló bölcsességgel dolgozik – indokolta Báry Péter, az egyesület alelnöke.
A jelöltek közül minden megyében egy embernek a közönség ítéli oda a díjat, hárman pedig a kuratórium döntése alapján lesznek Megyei Prima Díjasok. A közönségszavazatokat november 26-áig e-mailen, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének megyei Szervezeténél lehet leadni a vosz.hevesmegye@gmail.com címen.