Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Évértékelő

Évértékelő

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A nyolcvanas városrészen bekövetkezett fejlesztésekről, a jelenleg is zajló beruházásokról, programokról, valamint a jövő évi tervekről tartott sajtótájékoztatót Bús Árpás Zsolt Jobbikos képviselő, aki ugyan nem körzeti képviselő, mégis sokat foglalkozik a városrész fejlesztésével. Bús Árpás Zsolt hangsúlyozta: a lakók jelzései nagyban segítették a képviselők munkáját.

A nyolcvanasi városrész fejlesztési terve alapján több beruházást sikerült befejezni idén, vannak még jelenleg is futó fejlesztések, és a jövő évre is vannak tervek. A városrész múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartott sajtótájékoztatót Bús Árpás Zsolt jobbikos képviselő. Mint hangsúlyozta: munkájukban sokat segítenek a lakók, akik jelzik észrevételeiket, ennek hatására már több fejlesztés megvalósult ebben az évben.

– Javaslatomra új játszótéri eszközök kerültek ki az idei évben a Pacsirta térre, a Verseny utcai játszótérre, a Hertelendi úti játszótérre, emellett előremutató lépéseket tudtunk tenni az Esze Tamás úti garázssor csapadékvíz elvezetése kapcsán, illetve ígéretünkhöz híven sikerült fölszámolnunk mind a Kenyérgyár úti, mind pedig az Esze Tamás úti garázssoron működő illegális szemétlerakókat – sorolta Bús Árpád Zsolt.

A már megvalósult fejlesztések közül Bús Árpás Zsolt még kiemelte, hogy elkészült a kispiac mellett egy 9 férőhelyes parkoló, és idén is több programot szerveztek az itt élőknek.

Bús Árpád Zsolt képviselői keretéből önkéntesek segítségével lefestették a Bugát Pál Kórház kerítését, valamint támogatást nyújtott az Egressy Béni Általános Iskolában zár- és izzócserére.

A nyolcvanasban nem álltak le a fejlesztések, a körzeti képviselőknek még sok tervük van a jövő évre is.

– Új szemetesedények fognak kikerülni a Hadnagy utca, Verseny utca, Béke téri kutyafuttató, Kolozsvári utca. Azt gondolom, hogy nagyon nagy hiányosságai voltak, és még mindig azok a körzetnek – fogalmazott.

Ezen kívül térfigyelő kamerákat szeretnének kihelyezni a közbiztonság javítása érdekében, és tervben vannak utak és járdák javítása.

A programokat tekintve idén is lesz karácsonyfája a nyolcvanas városrésznek, amelyet a lakók közösen díszíthetnek fel.


Tovább az archívumra