Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Adventi koncert

Adventi koncert

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Öt évvel ezelőtt kezdődött az a hagyomány, hogy Gyöngyösön koncerttel köszöntik az advent kezdetét. 2010-ben advent első vasárnapján Szekeres Adrien gyöngyösi koncertjével indult az énekesnő adventi koncertturnéja. 5 év után most Szekeres Adrien visszatért zenekarával, hogy ismét megörvendeztesse a közönséget lírai, nem csak karácsonyi vonatkozású dalaival.

A városi sportcsarnok idén is megtelt az adventi koncertre. A város adventnyitó rendezvényén Hiesz György polgármester köszöntötte a megjelenteket, arra emlékeztetve, hogy tavaly ilyenkor a Benkó Dixieland Band koncertjén azt kívánta, hogy fogjunk össze. Ennek meglett az eredménye: ma Gyöngyösön a politikusok együtt tudnak működni, az ellentéteket félre tették. Ennek az értéke különösen annak fényében nagy, hogy a világ körülöttünk nem akar így működni, jelezte a polgármester.

Egy kis jóakarat, odafigyelés a másikra, egy kis szeretet szükséges ehhez, mondta el a polgármester, aki ehhez hozzásegítő eszközként ajánlotta a közönség figyelmébe Szekeres Adrien koncertjét. A november 22-én még Andrea Boccellivel a Papp László Budapest Sportarénában éneklő Szekeres Adrien azt mondja, egész zenekarával mindig nagyon várja ezt az időszakot.

A koncerten az énekesnő legismertebb dalain kívül elhangzott az idei év új slágere, az Örök láng című dal is. Szekeres Adrien elmondta: mindig is azért énekelt, hogy az emberek érezzék azt, hogy különlegesek vagyunk attól, hogy van lelkünk, amit meg lehet mozdítani a zenével. Egy ilyen élmény után pedig sokkal könnyebb megélni a szürke hétköznapokat.


Az Aktuális napi hírei (2015-12-01 )

Tovább az archívumra