Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A politikus is ember

A politikus is ember

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Mesterházy Attila országgyűlési képviselő volt a vendége Orosz János Bálint, a Heves Megyei Közgyűlés képviselőjének, a Politikus is ember című pódiumbeszélgetés során, melyet idén már harmadik alkalommal rendeznek meg. A beszélgetés-sorozat harmadik vendége számos gyermekkori emléket idézett fel, és a közönség azt is megtudhatta, hogy milyen fontosabb szakaszai voltak az életének.

Pécsett született, később Veszprémbe költözött családjával. Sosem volt jó tanuló, a gimnázium utolsó évében viszont jelesre vizsgázott mindenből, és mindig diplomata szeretett volna lenni – ő nem más, mint Mesterházy Attila, országgyűlési képviselő, aki a pódiumbeszélgetést gyermekkori emlékeivel kezdte.

A szocialista párt országgyűlési képviselője szerint fontos, hogy egy politikus a magánéletéről is beszéljen, ne csak a szakmai oldalát mutassa meg, és az ilyen beszélgetések, jó alkalmat adnak erre.

– Sokan ugye azt látják egy politikusban, amit a tévéből, vagy sajtótájékoztatóból úgymond látni lehet, úgyhogy ezek mindig egy kicsit könnyedebb beszélgetések, mindig egy kicsit felszabadultabban lehet kérdezz-felelekben is válaszolni a felvetésekre – mondta.

Kevesen tudják, hogy a beszélgetés-sorozat harmadik vendége a motorozás szerelmese is.

– Amikor még pártelnök voltam még kevesebb időm volt rá, most nyáron már többet hódoltam ennek a hobbimnak. Úgyhogy van számos ilyen apróság, amit annak ellenére, hogy a közönség biztos ismeri az életemnek egy részét, de van ennek egy olyan magánéleti része, ami kevésbé látható – vélekedett.

Úgy fogalmazott: nagyon alulértékelt hivatás manapság a politikusi lét, a sok botrány és negatívum miatt. Mivel a nagyközönség előtt történik a legtöbb viszály, ezért az imidzse rosszabb, mint általában a valóság. Ezen kellene változtatni, és ebben sokat segíthetnek az ilyen pódiumbeszélgetések – tette hozzá.


Az Aktuális napi hírei (2015-12-01 )

Tovább az archívumra