Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Sokallják

Sokallják

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az előzetesen becsült árnál jóval magasabb összegből valósítják meg a szilvásváradi lovarda felújítását, mintegy 6,2 milliárd forintból – mondta Pelle Szabolcs a Societas Gyöngyös elnöke. Erről, valamint Horváth László országgyűlési képviselő másfél éves munkájának értékeléséről tartott sajtótájékoztatót a Societas Gyöngyös, valamint Orosz János Bálint a Heves megyei közgyűlés MSZP képviselője.

Kevesli Horváth László országgyűlési képviselő másfél év alatt végzett munkáját a gyöngyösi Societas és az MSZP, azt mondják: ebben az időszakban mindösszesen négyszer szólalt fel, és két indítványa volt, valamint a településeken sem mutatott aktivitást.

– A Societas kint volt a környező településeken az elmúlt hónapokban, ahol megkérdeztük a helyieket, hogy Horváth László járt-e erre, kíváncsi volt-e rájuk, és mindenhol ugyanazt a választ kaptuk, hogy valamikor a választások előtt még kint járt – mondta Pelle Szabolcs.

Nehezményezik továbbá azt is, hogy a szilvásváradi lovarda felújítását több mint hat milliárd forintból valósítják meg, ez, az előzetesen becsült árhoz képest jóval magasabb összeg.

Orosz János Bálint szerint nincs szükség ilyen beruházásokra, mindaddig, amíg nincsenek rendezve a bérek.

– Egy önkormányzati dolgozó érettségivel, nettó 77 ezer forintot kap, ami bőven a Fidesz által meghatározott létminimum alatt van. Egy ápoló, szakápolói végzettséggel 85 ezer forintot keres, a szociális dolgozók szintén nagyon keveset keresnek, van úgy, hogy az ellátottjuk több pénzből él, mint amennyiből ők maguk – sorolta.

A megyei Societas felkérte Horváth Lászlót, hogy reagáljon a fent említettekkel kapcsolatban. Az országgyűlési képviselőt megkereste televíziónk, aki egy közleményben azt írta: nem kíván reagálni az elhangzottakra.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
14:55
Gyöngyösi Játékszín - Mamma Mia Musical Est - My love, my life
14:59
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
15:25
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Néptáncegyüttes - Hegyközi táncok
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:52
Hangverseny J. S. B A C H műveiből - A Savaria Barokk zenekar koncertje (részlet)
16:05
Fórum 1. rész – közéleti magazin - ismétlés
16:31
Reklám
16:34
Fórum 2. rész – közéleti magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Hit világa – vallási műsor - ismétlés
18:12
Világörökség - Parádsasvár 
18:20
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:42
Sport7 1. rész – sport magazin - ismétlés
19:08
Reklám
19:10
Sport7 2. rész – sport magazin - ismétlés
19:36
Nápolyi 1. rész - ismétlés
20:02
Reklám
20:05
Nápolyi 2. rész - ismétlés
20:30
Képújság