Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nemzetközi mezőnyben

Nemzetközi mezőnyben

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Hatfős csapat részeként egyénileg a legjobb eredményt, csoportjával pedig 44 országból 9. helyezést ért el Veres Tamás a Berze Nagy János Gimnázium 8. osztályos tanulója a Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián, Dél-Koreában. A nemzetközi versenyt Indonézia alapította 2004-ben, melyen egy-egy ország 6 fős diákcsapattal vehet részt.

Fizikaórát tartanak a Berze Nagy János Gimnázium laborjában – Tamás most már felszabadultabban üli végig ezeket az órákat, hiszen túl van egy nagy tudáspróbán. Argentína után a közelmúltban Dél-Koreában is megmérettette magát 5 társával együtt a 12. IJSO Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián, és most is kiemelkedően teljesített.

A verseny két hétig tartott és 3 fordulóból állt.

– Hat tagú csapat volt kint Magyarországról, ebből 5 ezüstöt és egy bronzérmet szereztünk, én ezüstérmes lettem és az egyetlen bronzérmesünk pedig 0.25 ponttal maradt le az ezüst alsó határától. Ez az előző kétévi magyar csapat eredményénél jobb, ugyanis tavaly 2 ezüst, 4 bronz lett, tavalyelőtt pedig 1 ezüst és 4 bronz – sorolta.

A fiú a csoporton belül a legjobb eredményt érte el, ahol egyébként tőle idősebb tanulók is megmérettették magukat.

Kiss Miklós az emeltszintű érettségire készítő foglalkozást tartja fizikából Tamásnak, aki azt mondja: a fiatal tehetség nagyon igyekvő és minden lehetőséget megragad a jobb eredmény eléréséért.

– Nagyon kreatív. Azt hiszem, hogy ez a hozzáállás a siker titka, tehát ambíció és igyekezet – jegyezte meg Kiss Miklós, az intézmény tanára.

Az eredmény eléréséhez nem csak a felkészítő tanárok és ő maga járult hozzá, hanem az a számos verseny is, amelyeken több éve részt vesz.

– Úgy gondolom, hogy konkrétan biológiából az a két országos döntő, amelyen ő hetedikes, nyolcadikos korában részt vett, és amelyre az embertant gyakorlatilag meg kellett előre tanulni együtt, az nagyon nagymértékben segítette a munkáját és az eredménynek az elhozatalát – mondta Molnárné Borbás Katalin biológiatanár.

A jó képességű diák már most tudja, hogy természettudományos vonalon szeretné folytatni tanulmányait, azt azonban hogy fizika, kémia, vagy biológia szakirányban, még nem döntötte el – mondja.


Tovább az archívumra