Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nyílt nap a KRF-en

Nyílt nap a KRF-en

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nyílt napot tart két alkalommal januárban a Károly Róbert Főiskola. Az érdeklődők minden képzési területről, és szakról teljes körű tájékoztatást kaphattak, sőt a hallgatói és öntevékeny körök is bemutatkoztak. Az első nyílt napra közel 100 érdeklődő érkezett, mint megtudtuk, a leendő hallgatókat a közelgő egyetemmé válás is vonzotta.

Mi a sikeres felvételi titka? Hogyan zajlik az oktatás, és mit jelent a leendő első éveseknek az egyetemmé válás? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaptak választ azok a diákok, akik ellátogattak a Károly Róbert Főiskola idei, első nyílt napjára, ahol nem csak a képzési területeket, és szakokat, hanem a leendő testvér campusokat, az öntevékeny köröket is megismerhették az érdeklődők, valamint a felvételivel kapcsolatos tudnivalókról is részletes ismereteket szerezhettek. Ez a nyílt nap azonban más, mint a többi, hiszen a most jelentkezőket is érinti a főiskola egyetemmé válása.

– Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy –tekintettel arra, hogy ebben a felvételi eljárásban felvett hallgatók már az Eszterházy Károly Egyetemen folytatják a tanulmányaikat-, hogy lehetőséget biztosítsunk a testvér campusoknak is a bemutatkozására – mondta el Dr. Szegedi László oktatási rektorhelyettes.

A diákok egyebek mellett a robotika szakkör részleteivel is megismerkedhettek, és láthatták, hogy miket építenek és fejlesztenek az itt tanuló hallgatók.

Az érdeklődők közül az általunk megkérdezettek többsége a gazdaságtudományok képzési területről érdeklődtek, de olyan is volt, aki két éves képzést keres.

Aki a mostani nyílt napon, vagy a korábbi tájékoztató napokon nem tudott részt venni, január 27.-én szerdán, ismét lesz lehetőség az intézmény megismerésére.


Tovább az archívumra