Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Unokázós csalók

Unokázós csalók

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Négyszázezer forintot tulajdonítottak el egy idős asszonytól az unokázós csalók Gyöngyösön a napokban. Az eset nem egyedülálló, hiszen egy másik időskorúnál is próbát tettek ilyen módon, itt azonban a bűncselekmény meghiúsult. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy senki ne bízzon meg ismeretlen emberekben, még akkor se, ha hozzátartozóra hivatkozik, valamint, ha gyanút fog, azonnal értesítse a rendőrséget.

Ezek a Budapesti Rendőr-főkapitányság figyelemfelhívó felvételei, amelyet az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzéséért készítettek.

Tavaly összesen 6 alkalommal használták ki az időskorúak jóhiszeműségét, idén januárban pedig két ilyen eset is történt városunkban.

– Most a héten két ilyen bűncselekmény történt, szerencsére az egyik esetben a sértett bizalmatlansága miatt a bűncselekmény meghiúsult, viszont a másik esetben 400 ezer forintot tulajdonítottak el az elkövetők – mondta el Szilágyi Norbert, bűnügyi osztályvezető.

Az elkövetők főként unokára hivatkozva kérnek segítséget, ezzel pedig rengeteg pénzt tudnak kicsalni a mit sem sejtő nyugdíjastól – tudtuk meg Szilágyi Norberttől, aki hozzátette nagy probléma, hogy sokan otthon tartják a pénzüket. A bűnügyi osztályvezető felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki legyen elővigyázatos, és egészségesen bizalmatlan.

– Ne bízzanak ilyen esetben senkiben, semmilyen vadidegenben, hiába, hogy bármilyen hozzátartozóra, unokára, bárkire hivatkozik, hívják fel lehetőség szerint, akire hivatkoznak, vagy akire vélik, hogy hivatkozhatnak és ellenőrizzék ezt az információt. Pénzt semmi esetre sem adjanak át, inkább telefonáljanak be a rendőrségre, majd mi kimegyünk, majd mi ezzel a közvetítővel tisztázzuk a dolgot, hogy egyébként miről van szó, hogy teszem azt valós a történet, vagy éppen bűncselekmény előkészülete zajlik – sorolta a szakember.

A rendőrség a szépkorúak családját, közvetlen ismerőseit is összefogásra kéri, szükség esetén többször is fel kell hívni az érintettek figyelmét a fentiekhez hasonló történetekre.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:14
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - Klip
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:05
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Márkus Liza és Gonda László koncertje
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pinocchio 3. rész
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:02
Reklám
19:05
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nemzetiségi magazin
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság