Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Érettségi előkészítő

Érettségi előkészítő

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az idén is van lehetősége a végzős középiskolásoknak érettségi előkészítőre jelentkezni a Károly Róbert Főiskolán. Az előkészítő célja az eredményesebb érettségi vizsgára történő felkészítés, hozzájárulva a szerzett pontszám növeléséhez a felsőoktatási felvételi eljárásban. Az 50 óra felkészítés szombati és vasárnapi napokon történik majd. Jelentkezni február 15-ig lehet.

Biológia, földrajz, informatika – egyebek mellett ezekből a tárgyakból lehet érettségi előkészítőre jelentkezni a gyöngyösi főiskolára. A programot a tavalyi évben hirdették meg először, akkor 19 jelentkező volt.

– Amely hallgatónk végzett már, vagy végez jelenleg egy 2 éves felsőoktatási szakképzési szakon, és ha nincsen az érettségi bizonyítványában olyan érettségi vizsgatárgy, vizsgatárgyak, amelyek a főiskolai szintű képzésre a jelentkezését alkalmassá tenné, akkor ezen hallgatónk részt vehet az érettségi előkészítőn, hiszen ha egyszer már szereztünk érettségi bizonyítványt, utána bármikor tehetünk érettségi vizsgát – mondta el Lakatos Márk, a KRF szakfelelőse és diákotthon-koordinátora.

Ez a lehetőség a főiskolások mellett, minden továbbtanulni szándékozó diák számára is adott.

Érdemes odafigyelni, ugyanis már kevesebb, mint egy hónap van csak a jelentkezési határidőig.

– Február 15-ig fogadja a felnőttképzési központunk a jelentkezéseket az érettségi előkészítőre, fölvillantanék néhány tantárgyat: ez a földrajz, a biológia, a mezőgazdasági alapismeretek, a matematika, az informatika, a kereskedelmi és marketing alapismeretek. Ezek az érettségi vizsgatárgyak kapcsolódnak valamennyi szakunkhoz – fűzte hozzá Lakatos Márk.

Az előkészítő várhatóan február 20-án indul – tudtuk meg Lakatos Márktól, a ki hozzátette: mindenkinek az igényeihez igazodnak majd, és az órák ütemezése tízszer öt óra lesz.


Tovább az archívumra