Idén is a tehetséges diákokat támogatja a városbál. A rangos társadalmi eseményen befolyt összegből és a gyöngyösi önkormányzat által felajánlott pénzből idén is a Gyöngyösi Diákokért Közalapítvány által megszólított tehetséges, de rászoruló fiatalokat segítik. A városbálon idén is neves fellépők, remek vacsora, borbemutató és tombola várja a jótékonykodókat.
Kulináris élvezetek, neves fellépők és karitatív cél. Idén is a jótékonykodás áll a városbál központjában. Február hatodikán ismét megrendezik a város legrangosabb eseményét, amely már hosszú évek óta fontos hagyománya a településnek és a megyének. Ahogyan tavaly, idén is a Gyöngyösi Diákokért Közalapítványt támogatják a befolyt összegből, valamint az önkormányzat által elkülönített pénzből.
– A város lakossága fogy, most már egy-két év és harmincezer alatt leszünk. Öregszik, hiszen a lakosság egyharmada nyugdíjas korú. Nagyon oda kell figyelnünk azokra a tehetséges gyöngyösi gyerekekre, akiket itt lehet tartani, munkahelyeket biztosítani, lakást biztosítani, ösztöndíjat biztosítani, hogy itt helyezkedjen el – mondta Hiesz György polgármester.
A Gyöngyösi Diákokért Közalapítvány már több tehetséges, ugyanakkor rászoruló diákot támogatott, idén abban bíznak, hogy a pedagógusok segítségével a korábbiaknál több fiatalnak tudnak majd segíteni.
– A pedagógusokat is megkérjük, hogy azokat a gyerekeket próbálják elérni, akik a mi föltételeinknek megfelelnek. Ez többé-kevésbé évenként emelkedett, tavalyelőtt 74 gyerek volt, tavaly már 79, és számításunk szerint még egy olyan húsz gyereket tudnánk elérni – vélekedett Füleki Menyhért, a kuratórium elnöke.
A szervezők idén is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ízletes vacsora és a helyi borok mellett rangos előadásokat láthasson a közönség. A megyei Príma díjas Nádudvari Péter, a Grácia Hegedűtrió, a Deme Trió, és gyöngyösi tehetségek is színpadra lépnek. Az azonban, hogy hol állítják fel a színpadot, később derül ki.
– Két másik helyszínen is lesz bál, azért bízunk benne, hogy nem kell átköltöznünk majd a Mátra Múzeumba amiatt, hogy nem lesz megfelelő az érdeklődés, hiszen amint látjátok, itt a környezetet is megteremtettük, az ajtót kivetettük ahhoz, hogy ugyanúgy mint tavaly, kétszáz fölött legyen a résztvevők száma – mondta az MMK igazgatója, B. Pintér Mária.
Jegyeket a Mátra Művelődési Központban és a Kékes Étteremben lehet vásárolni, aki viszont nem tud az eseményen részt venni, de szívesen segítene, támogatói jegyet is vehet.