Több esélyt és lehetőséget hoz 2016 Gyöngyös számára a fejlesztések tekintetében – mondták a város vezetői a fogadóóra tegnap esti adásában. A lehetőségek mellett szó volt még a VG Zrt kibővülő feladatairól és a zöldterületek karbantartási fenntartási munkálatairól is.
Az idei év első képviselő-testületi ülésének legkardinálisabb pontja a 2016-os költségvetés tervezése volt. Egyelőre több mint egymilliárd forint hiánnyal számoltak, a második fordulóra realizálódnak a számok. A költségek csökkentését a frakciók elvégezték, és a mandátumok arányában elosztják a szabad forrásokat, amely után a lakosság meghallgatására is sor kerül – hangsúlyozta Hiesz György polgármester.
Február 1-jétől Igénybe vehető egy újfajta temetkezési módszer, szóróparcellát alakítottak ki a Felsővárosi temetőben. A beruházás 15 millió forintba került.
Gyöngyös Város Önkormányzata a város központi zöldterületein, a karbantartási és fenntartási munkák elvégzésére még 2014-ben közbeszerzést folytatott le. A nyertes pályázóval – a ZÖFE Kft. -vel az Önkormányzat 10 évre kötött szerződést, ami 2015. január 1-től életbe is lépett. A Kft. Gyöngyösön, a Városgondozási Zrt. Mátrafüreden végzi ezen tevékenységet, és elsődleges feladatuk a közterületek-parkok- játszóterek-növényzet gondozása.
A polgármester elmondta, hogy köszönettel veszi a lakosság közreműködését a zöldterületek rendben tartását illetően és kiemelte azt is, hogy az otthoni zöld hulladékgyűjtés költséghatékonyabb a hulladékszállításnál, ezért arra kéri a lakosokat, hogy lehetőség szerint inkább komposztáljanak.