Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Wass Albert-maraton

Wass Albert-maraton

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Világcsúcskísérletként indult, mára szépirodalmi ünnep lett. Február 26-án és 27-én kilencedik alkalommal rendezték meg a Wass Albert-maratont a Kárpát-medence 65 helyszínén, valamint Calgaryban, Los Angelesben és New Yorkban. A kezdeményezéshez – idén már másodszor – Gyöngyös is csatlakozott. A Kolping Házban péntek este 6 órától kezdve 18 és fél órán át tartott a felolvasás Wass Albert műveiből.

Az első Wass Albert Maratont 2003-ban rendezték meg. Azóta egyre népszerűbb a program, két éve 41, tavaly 48, idén pedig már 68 helyszínen tartottak felolvasást a Wass Albert Baráti Kör felhívására. Gyöngyösön tavaly 17 és fél órán át tartott a maraton, ezt szerették volna a szervezők túlszárnyalni.

Ennek köszönhetően idén már a fiatalok voltak többségben. A mintegy 50 előre regisztrált felolvasónak több mint a fele közülük került ki. De nem csak felolvastak a résztvevők. Sokan fejből mondták kedvenc szövegeiket a meglepően nagyszámú és hosszan kitartó hallgatóság előtt.

A Wass Albert maraton lényege, hogy minél több emberhez eljuttassák az évtizedekig elhallgatott, de ma már egyre népszerűbb erdélyi magyar író értékközvetítő gondolatait.

Egyfajta láthatatlan hidat építhetnek ezáltal a Kárpát-medencében élő magyarok között, utalt rá hozzászólásában Kévés Tamás alpolgármester.

A korábban kizárólag Wass Albertre összpontosító kezdeményezés szervezői nem ragaszkodtak csak az ő műveihez. 2010 óta más magyar írók és költők alkotásai is elhangzanak a felolvasásokon. Így az író az égi kávéház házigazdájaként Gyöngyösön is fogadta nemzeti irodalmunk nagyjait. A maraton a tavalyinál egy órával tovább, 18 és fél órán át tartott.


Tovább az archívumra