Akadémiai klub a határainkról

Országhatáraink egyszerre összekötnek, szűrnek és elválasztanak, mostanában azonban egyre inkább az utóbbi funkciójuk kerül előtérbe – jelentette ki Sallai János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára azon az előadásán, amelyet a Károly Róbert Főiskola által szervezett Akadémiai Esték sorozat keretében tartott. Előadásából az is kiderült, hogy bár államhatáraink évtizedek óta állandóak, mégis folytonosan változnak.

Magyarország történelmi határainak változásait követte végig előadásában Sallai János egyetemi tanár a honfoglalástól napjainkig. Az előadó hangsúlyozta, Nagy-Magyarország határai ideálisak voltak, hiszen természetes vizek és hegyvonulatok mentén alakultak ki: a Kárpátok vonulata Európa egyik legállandóbb határa volt. Ám ennek a jelentősége a 19. századra a tüzérség erejének a növekedésével lecsökkent, a 20. századra pedig teljesen megszűnt. Ma az államhatárok átléphetősége különös hangsúlyt kap.

Mint Sallai János elmondta, az államhatárnak hármas funkciója van: elválaszt, szűr és összeköt. Az unióhoz való csatlakozás után úgy hihettük, hogy a határok jelképessé válnak, ehhez képest ma azt tapasztalhatjuk, hogy a határok ismét elválasztanak. Ugyanakkor az egyetemi tanár szerint a határok revíziójára az elkövetkezendő időszakban nem számíthatunk.

Az utolsó nagy változás államhatárunkon 1946. február 10-én, a párizsi békeszerződés aláírásakor történt. Akkor 3 községet csatoltak Csehszlovákiához. Kevesen tudják, hogy határaink állandóságuk ellenére is folytonosan változnak. Árvízvédelmi okokból például gyakran történhetnek területcserék, s folyami határaink is aszerint változnak, hogy hol van épp a sodrásvonal. Ezekből is látható, jelentette ki Sallai János, hogy a szomszédos országok közötti kétoldalú együttműködések nélkül nem lehet rendezett határaink védelme sem.