Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Tanulmányi verseny

Tanulmányi verseny

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Kihirdették a Samsung Tanulmányi Verseny eredményeit, melyen a részt vevő hatvani, jászberényi iskolák mellett díjazták a Vak Bottyán János Szakközépiskola diákjait is. A lassan hagyománnyá váló megmérettetést idén februárban már negyedik alkalommal rendezték meg fizika- és elektronika tantárgyakból, ebben az évben első alkalommal matematikából is összemérhették tudásukat a diákok.

A televíziókat gyártó cég, felelős nagyvállalatként feladatának tekinti az oktatás támogatását, fejlesztését valamint a tehetséges fiatalok támogatását- hangzott el a cég jászfényszarui telephelyén megrendezett ünnepélyes eredményhirdetésen.

A regionális szinten meghirdetett első fordulóra, a megkeresett 15 oktatási intézményből, több mint 200 diák adta le jelentkezését. Sokan azonban több tantárgyból is megmérették magukat. Az első fordulót Hatvanban, Jászberényben, Gyöngyösön és Aszódon rendezték. A döntőben, melyet Jászfényszarun rendeztek, fizikából a 12, elektronikából a 10, matematikából a 13 legjobb diák mérhette össze tudását. A gyöngyösi Vak Bottyán János Katolikus Szakközépiskola végzős diákjai közül Márkus László fizikából 5. és matematikából a 10. helyen végzett.

Tari Péter matematika versenyen elért eredményét jutalmazták.

Az első három helyezett jutalma egy-egy a cég által gyártott LED TV volt. Idén azok az intézmények, melyeknek a legtöbb diákja jutott be a döntőbe, vagyis a legjobb eredményeket érték el, szintén díjazásban részesültek. Az ő nyereményük egy-egy tanulmányi kirándulás a debreceni Agora Tudományos Központba.


Tovább az archívumra