Első alkalommal szerveztek üzleti reggelit Mátraaljai Junior Vállalkozók. A találkozó célja a kapcsolatépítés, valamint a fiatal vállalkozók által szerzett tapasztalatok cseréje volt.
Korán keltek ma az ifjú gyöngyösi vállalkozók, hogy részt vegyenek a városunkban első alkalommal megrendezett üzleti reggelin. A helyi üzleti életben részt vevő fiatalok már 3 éve szerveznek különféle közös programokat, most egy új lehetőséggel bővült a paletta.
– Körülbelül most itt olyan 15-20-an vagyunk, a fele társaság tudott eljönni, sokaknak már ilyenkor munka van, vagy audit van, tehát mindenki nem tudott itt lenni – mondta Tóth Máté, az esemény házigazdája.
A szervezők elsősorban a Gyöngyösön, illetve a környező településeken élő vállalkozókat várták a reggelire. A cél pedig a résztvevők kapcsolati tőkéjének bővítése volt.
– Gyakorlatilag az itt résztvevőkel ismerjük már egymást látásból, de ez egy inkább kötetlenebb, baráti kapcsolat, nem pedig üzleti. Itt konkrétan megismerhetjük egymás tevékenységét, egymás vállalkozásait, illetve az esetlegesen felmerülő igényekre tudunk megoldást kínálni, mindenki a saját szakterületéről – mondta Sárközy Máté.
A jelenlévők tapasztalatai szerint szakterülettől függ, hogy mennyire könnyű, vagy éppen nehéz talpon maradni az üzleti életben fiatal vállalkozóként. Ezek az alkalmak viszont segítenek abban, hogy a fiatal szakemberek megismerjék és alkalomadtán támogatni tudják egymást.