Ötven éves jubileumát ünnepelte az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Az Egressy Díjátadó Gálát különböző irodalmi és zenés műsorokkal, változatos produkciókkal színesítették.
– Ma ünnepelni jöttünk össze, születésnapot ünnepelünk. Az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola ötvenedik születésnapját – ezekkel a szavakkal köszöntötte az ünneplőket az intézmény igazgatóhelyettese.
Az oktatási intézmény megalapításától fogva nagy hangsúlyt fektetett a gyerekek minél színvonalasabb oktatására, így a mostani visszatekintés örömteli számadás az intézményvezetők számára.
– Valószínűleg úgy van ez, mint az ember életében. Amikor elér egy adott kort, akkor számvetést csinál. Az iskola is számvetést csinál ilyenkor, és úgy néz ki, hogy jó irányba haladunk, és ennek nagyon tudunk örülni. Most ezt ünnepeljük, az ötven évet kibírtuk, megyünk előre, keresettségünk nő, nagyon fontos, hogy így legyen – fogalmazott Lipkovics Gábor igazgató.
Az ünnepséget régi tanítványok és kollégák, valamint jelenlegi iskolások műsorai tették színesebbé. Hagyományukhoz hűen Vörösmarty Mihály: Szózat című versét adták elő, amelyet iskolájuk névadója, Egressy Béni zenésített meg.
A felső tagozatos diákok keringőztek a jeles alkalom tiszteletére.
A gálán átadták az Egressy díjakat is, melyet azok kaphatnak meg, akik példamutató magatartásukkal, jó tanulmányi eredményükkel öregbítik az intézmény hírnevét. Idén bővítették a díjazottak körét: három felsős, és két alsós tanuló vehette át az elismerést, amelyre osztálytársaik jelölték őket, majd a tantestület döntötte el kik erre a legérdemesebbek.