Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Új rendeletek

Új rendeletek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Három új rendeletet is elfogadott májusi ülésén a gyöngyösi képviselő-testület. A közösségi együttélés szabályairól szóló rendelet célja a békés egymás mellett élés feltételeinek megteremtése, ennek érdekében pedig a kiszabható, akár kétszázezer forintos bírságokról is rendelkezik.

Gyöngyös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete csütörtöki ülésén rendeletet alkotott a közösségi együttélés szabályairól és megsértésének következményeiről. Az augusztus elsején hatályba lépő jogszabály számos tényállást rögzít, ezek a környezetvédelemmel, a közterületek használatával, a parkolás rendjével, a hirdetmények elhelyezésével kapcsolatos szabályokat rögzíti, továbbá az állattartással és a hulladékgazdálkodással kapcsolatos szabályokat tartalmaz. A közösségi együttélés szabályainak megsértéséért közigazgatási bírság szabható ki, amelynek mértéke természetes személy esetében 5000-től 200 000 forintig terjedhet, jogi személy vagy szervezet esetében pedig 2 000 000 forintig. Az új rendeletről annak hatályba lépéséig az önkormányzat részletesen tájékoztatja a lakosságot.

A közösségi együttélés szabályairól szóló rendelettel egyszerre lép hatályba a szintén a csütörtöki ülésen elfogadott állattartási rendelet, amely a kedvtelésből tartott állatok tartását szabályozza. A rendelet egyebek mellett azt tartalmazza, hogy az állatok a közterületet nem szennyezhetik, a szennyeződést az állattartó köteles azonnal eltávolítani. A rendelet értelmében a vakvezető, illetve mozgáskorlátozottakat segítő kutya kivételével még pórázon sem vihető be a kedvtelésből tartott állat játszótérre, üzletbe, kulturális, oktatási, szociális, sport- vagy egészségügyi intézmény területére, strandra, illetve ügyfélforgalmat lebonyolító közintézmény épületébe.

Ugyancsak új rendeletet fogadott el a testület a temetőkről és a temetkezésről, amire azért volt szükség, mert az önkormányzati tulajdonú Városgondozási Zrt. 2016. júliustól a gyöngyösi temetőkben kizárólagos és teljes körű szolgáltatást kíván végezni. Az új rendelet tartalmazza a Városgondozási Zrt. működéséhez szükséges rendelkezéseket, az újraváltás díjait, a díszsírhelyekre, urnaparcellák kialakítására és urnák elhelyezésé-re vonatkozó rendelkezéseket. A rendelet június 1-én lép hatályba.

A képviselő-testület elfogadta a 2015-ös költségvetésének zárszámadását, és döntött a több mint egymilliárd forintos maradvány elosztásáról is.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:14
Márkus Liza - Most múlik pontosan
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pamela Dalton: A milliomos macska 3. rész
18:14
Molnár Dániel - Az otthon ott van
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
G25 – gazdasági magazin - ismétlés
19:03
Reklám
19:05
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság