Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Lezárták

Lezárták

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Lezárták a Bugát Pál Kórház régi szakrendelő felőli kijáratát, mivel az új szárny megépülésével az elvesztette funkcióját. 2010-ben nyitották meg azt a kaput, azért, hogy a betegek a kórházból rövidebb idő alatt átérjenek a szakrendelők épületébe. Az utat azonban még most is sokan használták. Az út mentén található parkból mintegy 60 tő virágpalántát loptak el a napokban, így arra kérik a közlekedőket, hogy a kórház másik két, egész nap nyitva tartó bejáratát használják.

Bár még ideiglenes formában, de megszűnt az a kapu, amelyet 2010-ben nyitott meg a Bugát Pál Kórház a betegek számára. Akkor az új út megnyitásának a célja az volt, hogy a szakrendelőktől a kórház épületébe könnyebben és gyorsabban átérjenek a betegek. Az új szárny elkészültével azonban ez az út elvesztette funkcióját.

– A régi épületben már semmilyen szakrendelés nem működik, és gyakorlatilag a kórházunk két bejárata 24 órás nyitva tartással rendelkezik, és itt igazán nem volt semmilyen kórház szempontjából lényeges forgalom, a lakossági átjárást pedig nem kívánjuk a saját telkünkön biztosítani – mondta Szalay György műszaki vezető.

A lezárás ellenére még most is sokan rövidítenék meg útjukat ebbe az irányba, sőt forgatásunk ideje alatt is többen keresték az átjárót. A kórház tapasztalata, hogy olyanok is igénybe vették az átjárót, akik nem egészségügyi szolgáltatást szerettek volna igénybe venni. A napokban pedig ezekből a beton virágtartókból mintegy 60 darab palántát tulajdonítottak el ismeretlenek, ezért is kérik arra az itt közlekedőket, hogy más bejáratokat használjanak. A parkot pedig szeretnék pihenő övezetté alakítani a kórház munkatársai a jövőben.

– A park funkciója itt gyakorlatilag egy ilyen pihentető és rekreációs lehetőséget biztosító terület, fogunk majd padokat ide kihelyezni, azért, hogy a betegeink esetleg itt tudjanak pihenni – részletezte a műszaki vezető.

Az átjáró lezárása a kórház vagyonvédelmét is szolgálja.


Tovább az archívumra