Harmadik alkalommal rendezett a Szempont Fotókör játékos vetélkedőt a családoknak a kép világáról és a világ képeiről. A szervezők főként az érzékszerekre, a tudásra, és a reflexre helyezték a hangsúlyt, ennek megfelelően kellett képeket alkotni például a fény segítségével, vagy időben exponálni egy tárgyat. Az idei megmérettetésen mintegy negyvenen vettek részt.
Gyülekeznek a családok a Vachott Sándor Városi Könyvtárban – nagy volt az érdeklődés a harmadik alkalommal megrendezett játékos vetélkedőre, melynek középpontjában ezúttal is a fotó állt.
A megmérettetésre 3 fős csapatatok jelentkezhettek, és összesen 8 állomáson tehették próbára tudásukat a részvevők.
– Az a lényeg, hogy legyen egy felnőtt benne és legyen egy 10 éven felüli gyerek, mert végül is a feladatok azok főképpen játékos feladatok, tehát nem arról van szó, hogy fotózni kell tudni, hanem képekkel kapcsolatos feladatok vannak, ami manapság már, ugye amikor képek vesznek körül mindenhol bennünket, akkor ugye ez már nagyon megszokott – mondta Füleki László, a Szempont Fotókör vezetője.
Az eseményen egyebek mellett híres magyarokat ábrázoló képeket kellett összerakni, és kipróbálhatták az időre exponálást, és a résztvevők a különböző fotótechnikai eszközöket is megismerhették.
A legjobban teljesítő családok értékes ajándékokkal lehettek gazdagabbak.