Idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját a Jászárokszállási Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A jeles alkalmat a tűzoltó gépjárművek felvonulásával, a szolgálati érmek átadásával és új sisakok ajándékozásával ünnepelték meg.
Szirénázva vonultak végig Jászárokszállás utcáin a város önkéntes tűzoltói. Jeles évforduló alkalmából gyűltek össze, az egyesület ugyanis idén ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját.
– Az egyesület mellett 2009 óta működik egy önkormányzati tűzoltó parancsnokság, amely 11 fő főállású tűzoltót foglalkoztat, 8 perces vonulási idővel és nekik a riasztásokban részt kell venni. Tehát ez már nem önkéntes, hanem egy félhivatásos megoldás – mondta el Major József elnök.
A közel 80 fővel működő jászárokszállási egyesület 125 éves fennállásával a településen egyedülálló, de a régióban is ritkaságnak számít.
– Mindennél többet mond, hogy 125 éve alakult itt meg az önkéntes tűzoltó egyesület és még mindig tartják azt a színvonalat amivel elindultak több évtizeddel ezelőtt. A megyén belül is kevés ilyen egyesület van, mint a jászárokszállási, hogy 125 évvel rendelkezik. Túrkevét tudnám említeni, ott is most volt 125 éves és Kisújszállás, aki jövőre lesz 125 éves – sorolta Kurgyis János, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetsége elnöke.
A rendezvényre ellátogattak a németországi Pietling önkéntes tűzoltó egyesületének képviselői is. Az ehhez hasonló alkalmak lehetőséget adnak a tapasztalatcserére és egymás módszereinek megismerésére is.
Az ünnepségen megszentelték az egyesület járműveit, átadták a szolgálati érmeket, új sisakokat kaptak a tűzoltók és ünnepélyes keretek között egy tagfelvételre is sor került.