Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Mikszáth útján

Mikszáth útján

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Mikszáth Kálmán útját járták végig az Egressy Béni Általános Iskola hetedik osztályos diákjai a Határtalanul pályázat keretében Szlovákiában. Az iskola ma témanapot szervezett, hogy az utazást azokhoz is közelebb hozzák, akik nem vettek részt rajta. A diákok ezáltal többet megtudhattak például a szlovák ételekről, Mikszáth Kálmán életrajzáról és a nevezetes épületekről. A hetedikesek összesen négy napot töltöttek az országban.

A nagy palóc nyomában a felvidéken – ezt a címet kapta az Egressy Béni Általános Iskola hetedikeseinek szóló kirándulás, amelyet idén is a Határtalanul pályázat keretében valósítottak meg. A hagyományokhoz hűen ma témanapot tartottak az iskolatársak számára az utazásról. A diákok egyik legnevesebb magyar írónk útját járhatták be Szlovákiában.

– A hetedik osztályos irodalom tananyagban fontos szerepet kap Mikszáth Kálmán, és úgy gondoltuk, hogy utánajárunk az ő élettörténetének, a művei helyszíneinek, ez volt igazából az, ami megadta az útvonalunkat – mondta Kovácsné Kovács Viktória, az iskola tanára.

Körbejárták az író szülőfaluját, Szklabonyát, jártak Nagykürtösön, a Kékkői várban, és Besztercebányán is. Harmincnégy diák utazhatott a pályázatnak köszönhetően, az utazásról stábunknak is szívesen meséltek.

A mai témanap célja, hogy azok is megismerhessék a bejárt helyszíneket, akik idén nem utaztak. Bemutatták a diákoknak a hagyományos szlovák ételeket, láthattak fényképeket az utazásról, és játékos vetélkedőkön pontokat is gyűjthettek az iskolások.

A hetedikesek négy napot töltöttek Szlovákiában.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mesemondó - Pöttöm Panna 1. rész
09:11
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. - Muzsla Néptáncegyüttes
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
Nézőtér - kulturális magazin
10:04
Reklám
10:06
Itt vagyunk – Alkotunk és előadunk - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Seychelle szigetek
11:10
Operagála 2021. (részlet)
11:12
Reklám
11:15
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pöttöm Panna 2. rész
18:12
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. - Vidróczki Néptáncegyüttes
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Döntés előtt 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:04
Döntés előtt 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
19:51
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
20:05
Világörökség - Lillafüred 
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság