Az
oklevelet az éremmel és a pénzjutalommal együtt három gyöngyösi pedagógus,
Czigány Marianna, Balog István és Krieger Istvánné vehette át. Az elismerést
minden évben azok kapják, akik példaértékű a közösségi és szakmai munkát
végeznek.
Ez már nem mondható el, a mai társadalomban a pedagógusi
szakma sem erkölcsileg, sem anyagilag nincs kellő módon megbecsülve. Igaz sokan
nem is ezért választják, nem is ezt várják ettől a hivatástól.
Azóta is, vagyis immár 40 éve oktatja a gyerekeket, számára
öröm tanítás.
Czigány Marianna 1990 óta Berze Nagy János Gimnázium tanára,
ő sem véletlenül sodródott erre a pályára, tudatosan készült pedagógusnak.
Krieger Istvánné az Epreskert úti tagóvoda vezetője is
átvehette az elismerő címet, legkedvesebb emlékeinek egyike a Hattyú téri
Lakásóvodához fűzik.
Az ünnepség keretein belül kiosztották az aranydiplomásoknak
járó elismerő okleveleket is.
Hliva Éva