Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Torda Ferencnét választották szeptember elsejétől a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatónőjének

Torda Ferencnét választották szeptember elsejétől a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatónőjének

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A most még helyettesi pozícióban nyilatkozó pedagógus elmondta, az elődje Magyari Kálmánné által felépített irányvonalat szeretné követni.

 

 

Torda Ferencné neve alá még igazgató helyettesi pozíció van kiírva, ám szeptember 1.-étől egy szobával arrébb költözik, és igazgatónő lesz.  
A Károly Róbert Főiskolával való együttműködés keretein belül, szeretné bővíteni az iskolában folyó szakmát adó képzéseket, valamint fontosnak tartja a közgazdaságtan és a gazdasági informatika tantárgyak bevezetését is. Torda Ferencné iskolaarculati tervének 4 eleme van. Szeretné, ha Gyöngyös és környéke kereskedelmi és vendéglátó- ipari centruma lennének, és külföldi gyakorlati lehetőségeket is tudnának biztosítani. Második eleme, hogy az innen kikerülő diákok rendelkezzenek megfelelő szakmai tudással és tapasztalattal a továbbtanulásuk és elhelyezkedésük érdekében. Nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekek anyanyelvi és külföldi kommunikációja fejlődjön.
Új elemként jelenik meg az iskolában a rendszeres fogadóóra a gyerekek és szüleik számára egyaránt. Ezenkívül fontosnak tartja, hogy beépítse az éves munkatervbe a kollégáival közösen létrejött ötleteiket.
Dely Martina


Az Aktuális napi hírei (2008-07-25 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mesemondó - Pöttöm Panna 2. rész
09:12
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. - Muzsla Néptáncegyüttes
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:05
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
10:56
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:11
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:12
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:05
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - dokumentumfilm
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság