Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
A tisztújítás mellett kitüntetések átadására is sor került.
Az elmúlt négy évre jellemző volt az is, hogy a gazdák naprakészek és segítőkészek voltak- tette hozzá az elnök. Ezért az elmúlt hosszú időszak eredményeképp 3 díjat is átadtak.
Az elsőt évekkel ezelőtt elhunyt kollégájuknak Rozovics Jánosnak ítélték oda, aki a Nagyrédei Rt. elsőszámú gazdasági vezetője volt. A másodikat Horváth Sándor a Horti Szövetkezet elnöke vehette át, munkájának elismeréséül. A harmadik díj Szabó Józsefet illette.
Dr. Magda Sándor agrárközgazdászi minőségében úgy vélte, enni minden embernek kell, bármilyen szegénység, bármilyen válság jön, a mezőgazdaság szerepe ezért szerinte a jövőben még jobban fel fog értékelődni. Ebből adódóan minőségi élelmiszertermelésre itthon is folyamatosan szükség lesz.
Dely Martina