Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Csaknem 200 kisgyerek sportolhatott és szurkolhatott a gyöngyösi sportcsarnokban

Csaknem 200 kisgyerek sportolhatott és szurkolhatott a gyöngyösi sportcsarnokban

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az első alkalommal meghívott Fecske úti óvodások egész délelőtt ingyen mozoghattak. Az üzemeltető terve, hogy ebben a most induló programsorozatban a város összes óvodája részt vesz majd.

A Fecske úti gyerekek nem csak itt, hanem az óvodájukban is hetente kötelező tornaórán sportolnak. A gyöngyösi sportcsarnok üzemeltetője azt tervezi, minden óvodát megkeresnek majd, ez csak az első része a most induló „Ismerd meg a sportcsarnokot!” programsorozatnak.
A sportot megszerettetni már egész kisgyermekkorban el kell kezdeni, ezért fontosak az ilyen lehetőségek. A terem akár egy sportnap helyszíne is lehet majd a jövőben.
Ezúttal a szurkolás nem a társaknak szólt, az óvonénik is versenyeztek, kötelet húztak és labdát sepertek.
A szervezők nyitottak és a gyerekek is lelkesek, hisz mindig örülnek, ha játszva mozoghatnak. Az óvónők is remélik lesz folytatása ennek a napnak, az egészséges életmód és a sportos nevelés jegyében.

Hliva Éva


Az Aktuális napi hírei (2008-11-03 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
A sándorgyuri - portréfilm
15:21
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Verőke - Ide lábam, ne oda…
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:50
Zongoraavató hangverseny (részlet)
16:05
Fórum 1. rész – közéleti magazin - ismétlés
16:31
Reklám
16:34
Fórum 2. rész – közéleti magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Hit világa – vallási műsor – ismétlés
18:12
Világörökség_Jászó 
18:20
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:40
Sport7 1. rész – sport magazin – ismétlés
19:06
Reklám
19:09
Sport7 2. rész – sport magazin – ismétlés
19:35
Nápolyi 1. rész – ismétlés
20:01
Reklám
20:04
Nápolyi 2. rész – ismétlés
20:30
Képújság