Végleges számadatok egyelőre nincsenek a tervezetben – és mint elhangzott, az sem elképzelhetetlen, hogy a világgazdasági válság hatására akár még februárban is módosítani kell az önkormányzat pénzügyi terveit.
A tervek szerint helyi adók vonatkozásában mérséklődne az iparűzési adó, de nőne az építményadó. Kérdéses az is, hogy a felújított Mátra Múzeum fenntartásában hogyan vállal szerepet a város. A közoktatásban méretgazdaságos feladatellátásra állnának át. Elkerülhetetlen a Zeneiskola tetőfelújítása, és folytatni kell az önkormányzati intézmények
akadálymentesítését is.
A városfejlesztéssel kapcsolatos uniós nagypályázatok többsége már túljutott az első fordulón, fontos betervezni a szükséges önrészt, így igen szoros lesz a költségvetési év – jósolta Hiesz György polgármester.
Faragó Zoltán