Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szakmai találkozót hívott össze a magánvállalkozó fuvarosok ipartestülete a nemrégiben kialakult gazdasági válság miatt

Szakmai találkozót hívott össze a magánvállalkozó fuvarosok ipartestülete a nemrégiben kialakult gazdasági válság miatt

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A kérdés az volt, hogyan tudják átvészelik ezt az időszakot. A szakemberek szerint a legveszélyeztetettebbek a kis és a mikrovállalkozások.

A kamionosokat, fuvarozókat egyaránt érintette a gázolajárának folyamatos emelkedése és az egyéb közúti megszorító intézkedések. Ezek szinte ellehetetlenítették a vállalkozásokat,
ezért a kormánynak kivételeznie kell ezzel az ágazattal – nyilatkozta korábban Dittel Gábor.
A kormány meg is tette ezt, nyáron 6 szervezettel együtt írták alá azt a megállapodást, amivel javítanák az ágazat versenyképességét.
A megállapodás másik lényeges eleme, ami a szakma munkaerőhiányát érinti.
Azoknak, akik hivatásszerűen vezetnénének az utakon egyszeri 150 millió forintos képzési támogatás is pályázati kiírásra kerül.
A kamionosok harca sikeres volt igaz nem a kívánt 5 és fél milliárdot kapták, de a szakma jellege miatt a kormány csupán ennek az ágazatnak nyújtott segítő kezet.

Hliva Éva


Az Aktuális napi hírei (2008-11-20 )

Tovább az archívumra