Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kistérségi ülés

Kistérségi ülés

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A 2016-os költségvetés módosítása, a kistérségi gazdaságélénkítő program megismerése- több pontot tárgyaltak ma a térség vezetői a gyöngyösi Polgármesteri Hivatalban. Zárt ülés keretében szó esett a csont soványan elhunyt helyi kislány ügyéről is, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ igazgatójának jelentésében több fontos módosítás is szerepel az üggyel kapcsolatban.

Ismét tárgyalóasztalhoz ültek a térség vezetői a Polgármesteri Hivatalban, a kistérségi ülésen most az idei költségvetés módosítása is szóba került, és zárt ülésen tárgyaltak a nemrég elhunyt gyöngyösi kislány ügyéről is.

– Az igazgató asszony részletes írásbeli jelentést tett, hogy milyen intézkedések váltak szükségessé, ezt követte még három olyan napirend, ami ezzel összefüggött, hiszen a különböző kormányzati szervek, hatóságok, SZMSZ-be, működési szabályzatba javasoltak módosítást, ezeknek az átfejtése megtörtént – mondta el Hiesz György polgármester, a társulási tanács elnöke.

Szintén zárt ülésen méltányossági kérelmekről is döntött a grémium, azok, akik szociális étkeztetésben, házi gondozásban részesülnek és a térítési díjakat nem fogadták el jövedelmi helyzetükre való tekintettel, azoknak elfogadták a méltányossági kérelmüket.

Ezután az ülés résztvevői egy prezentációt hallhattak a kistérségi gazdaságélénkítő programról, amely az önkormányzatok honlapján és okos telefonokon olyan felületet hozna létre, amely összegyűjti a térség kisvállalkozásait. Ennek segítségével 24 településen, 70 ezer ember körülbelül 2000 mikrovállalkozásról kapna részletes tájékoztatót.
A program elindításáról a nyár végén, vagy szeptemberben dönt a testület.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
15:03
Márkus Liza - Könnyű mint az 1x1
15:05
Egy nap a világ - utifilm sorozat – Malaysia 1. rész
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:50
A Templomfestő - dokumentumfilm
16:05
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
16:31
Reklám
16:34
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:21
Reklám
18:23
Híradás plusz – megyei hírműsor
18:52
Luther Márton élete 5. – Minden eladó - rajzfilm sorozat
19:08
Reklám
19:11
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
19:36
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
20:05
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:30
Képújság