Babaelsősegély-nyújtó tanfolyamot tartott a kisgyermekes és gyermekvállalás előtt álló szülőknek a Vöröskereszt Gyöngyösi Szervezete. A gyakorlatorientált, egy napos képzésen minden olyan szituációra próbálták felkészíteni az anyukákat, amikkel szemben találhatják magukat.
Gyakorolják a mesterséges lélegeztetést baba és felnőtt ambubabán azok a szülők, akik jelentkeztek a vöröskereszt gyöngyösi szervezete által meghirdetett baba elsősegélynyújtó tanfolyamára. Szabó Anikó első gyermekét várja. Azért jelentkezett a képzésre, hogy felkészüljön minden olyan történésre, amivel a jövőben szemben találhatja magát.
– Ezen a tanfolyamon az a lényeg, hogy megtanuljuk gyakorlatban is, hogy mit kell tenni, ha megszólal a légzésfigyelő. Úgyhogy én úgy érzem, ha egy ilyen helyzetbe kerülök, akkor sokkal magabiztosabb leszek – mondta Szabó Anikó.
Nagy Krisztina oktató azt mondja, minden anyuka és apuka bízik benne, hogy soha nem kell alkalmazniuk a tanultakat. A visszajelzések azonban azt mutatják, a gyakorlatorientált képzésnek hála a szülők magabiztosan tudnak fellépni, ha mégis baj történik.
– Pont most a napokban volt egy anyuka, akinek reszelt almát evett a kislánya, megakadt a torkán és azt mondja, hogy abban a pillanatban eszébe jutott, hogy hogyan kapja ki az etetőszékből, és hogy fektesse a combjára és jött ki a légúti akadály a kisgyerekből és nem kellett újraéleszteni – mesélte az oktató.
A legtöbb felnőtt csak a jogosítvány megszerzésekor tanul elsősegélynyújtást. Az ott tanultak azonban a szakemberek tapasztalatai szerint nem maradnak meg sokáig, ezért időnként frissíteni szükséges az ismereteket.
Ennek érdekében a Vöröskereszt Gyöngyösi Szervezete a babaelsősegély-nyújtó tanfolyam mellett felnőtteknek és külön nyugdíjasoknak szóló képzéseket is hirdet annak érdekében, hogy egyre több ember tudjon szakszerűen segítséget nyújtani vészhelyzetben.