Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Vöröskeresztes tábor

Vöröskeresztes tábor

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Speciális játékok, az elsősegélynyújtással és a vöröskereszt munkájával kapcsolatos feladatok, finom ételek és sok kirándulás várta azokat a hátrányos helyzetű gyerekeket, akik részt vettek az idei, nyári vöröskeresztes táborban Sástón. A Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Területi Szervezete által rendezett 5 napos szociális tábor idén 13 gyerekeknek biztosított élményt és kikapcsolódást.

Zsákcipelés, koszorúdobás és bothajítás – ilyen és ehhez hasonló ügyességi feladatokat kellett végrehajtaniuk a gyerekeknek a vöröskeresztes tábor utolsó napján. Ezt megelőzően kirándulások, állatkert-látogatás és kézműves foglalkozások tarkították mindennapjaikat.

– Magát a tábort azért tudtuk összehozni, mert nagyon sok ember vásárolt tombolát, és ez által a tavalyihoz képest egyel több gyermeket tudtunk elhozni, úgyhogy most 13 gyermek jött el a táborunkba. Különböző helyekről, Gyöngyösről is jött 2 táborozó, illetve a Vöröskereszt Gyöngyösi Területi Szervezetéhez tartozó 24 községből. Minden községből, ahonnan ajánlottak olyan gyerekeket, akik szociálisan jó, hogy itt lehettek a táborban – sorolta Liszkainé Aradi Mária területi vezető.

Fényképek, rajzok és üzenetek a jövő évi táborozóknak – a gyerekek keze munkája. Nem csak ezeknek az elkészítése okozott számukra örömet, hanem a mindennapos kirándulások is.

A szervezők az 5 nap alatt 2 dologra helyezték a hangsúlyt: a maradandó élményekre, melyekből később is építkezni tudnak a gyerekek, valamint az értékteremtő beszélgetésekre, amelyek segítségével tudatosabban kezelhetnek bizonyos élethelyzeteket – monda a területi vezető, aki hozzátette: bíznak abban, hogy jövőre is tudnak majd ilyen tábort szervezni.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
A magyarság totemállatainak nyomában - ismeretterjesztő film
15:21
Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2019. – Nyitógála - Észak-Macedónia
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:50
Zongoraavató hangverseny (részlet)
16:06
Fórum 1. rész – közéleti magazin - ismétlés
16:32
Reklám
16:34
Fórum 2. rész – közéleti magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Adventi kalendárium
18:09
Hit világa – vallási műsor – ismétlés
18:17
Hangverseny J. S. B A C H műveiből - A Savaria Barokk zenekar koncertje (részlet)
18:20
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:40
Sport7 1. rész – sport magazin – ismétlés
19:06
Reklám
19:09
Sport7 2. rész – sport magazin – ismétlés
19:35
Nápolyi 1. rész – ismétlés
20:01
Reklám
20:04
Nápolyi 2. rész – ismétlés
20:30
Képújság