Július elsejétől Eger, Gyöngyös, Jászberény és Sárospatak együttműködésével létrejött az ország legnagyobb vidéki egyeteme, az Eszterházy Károly Egyetem. A történelmi pillanattal Eszterházy Károly régi álma valósult meg Egerben. Az új korszak díszünnepséggel kezdődött el a megyeszékhelyen, és kétnapos programsorozattal ünneplik a fúziót. A díszünnepségen többek között Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere is beszédet mondott.
Felszentelték és felavatták az újonnan létrejött egyetem emléktábláját az Eszterházy téren Egerben. Gróf Eszterházy Károly püspök 252 évvel ezelőtt építtette az oktatási intézményt, azzal a céllal, hogy egyetemi szintű oktatás valósuljon meg Egerben. Bár erre sokat kellett várni, július elsején végül egyetemmé vált Gyöngyös, Jászberény és Sárospatak közreműködésével.
– Itt most van négy főiskola, amelyikből egyetem lesz, ez jelenti a sokrétű diszciplináris felkészültséget, jól működő kutatóintézeteket, amelyek nagy értéket képviselnek, Gyöngyösön is, itt is, kiváló tanítói gárdát Jászberényben és Sárospatakon is – így jellemezte Balog Zoltán miniszter az ország legnagyobb vidéki egyetemének jövőjét.
Az ünnepségen felszólalt Dr. Liptai Kálmán ideiglenes intézményvezető is.
– Az elmúlt 10 hónapban elképesztő nappalok, lázas munkával töltött hajnalok, és álmatlanul hánykolódó éjszakák után, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola és a Szent István Egyetem jászberényi kara is a nagy álom része lett. Nem csak mellékesen, hanem őszintén, emberien, egymás mellé állva – fogalmazott.
A nagy álom megvalósult, a gyöngyösi intézmény neve ezen túl Eszterházy Károly Egyetem Károly Róbert Campusa lett.
Az ünnepségen több képviselő, miniszter is megjelent, de jelen voltak az intézmények dolgozói is, akik a szeptembertől kezdődő tanévben már egyetemi oktatók lesznek.
A díszünnepségen nem csak az egyetemmé válást ünnepelték, hanem négy település, köztük Gyöngyös Egyetemvárosi címét is, amelyet Hiesz György polgármester vett át.