A nulladik napi programokkal elindult a 16. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál. Hétfőn este egyszerre három kiállítást nyitottak meg a Mátra Művelődési Központban. Öt ország gyöngyékszereit mutatja be egy nemzetközi népi ékszerkiállítás, szecessziós porceláncsodákat és festett tojásokat láthatunk az Aszalós Art munkáiból válogató kiállításon, Ellesett pillanatok címmel pedig Pintér Árpád 2015-ben készült fesztiválfotóit láthatja a közönség.
Az Amerikában tanuló, onnan hazalátogató Jakkel Júlia hegedűjátékával vette kezdetét a 16. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál. A megnyitóünnepségen, melyen részt vett Hamad Burhamah, Kuvait magyarországi nagykövete is, Hiesz György polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a fesztivál évek óta már nem csak a táncról szól. A nívós kiegészítő programok sorát gyarapítja a most megnyílt három kiállítás is. Aszalós Éva és lánya Hajnalka festett-rajzolt porcelánjai, valamint többek között kalocsai mintával díszített tojásai láthatók az egyikben. A másfél évtizede már nemzetközileg jegyzett Aszalós féle porcelánokat Jónás Ágnes művészettörténész mutatta be.
De nem csak az övéké. A kézzel rajzolt szecessziós világú munkák között mindenki találhat neki tetszőt. A szomszédos kiállítás viszont tényleg első sorban a nőknek szól. A népi ékszereket bemutató tárlat öt ország gyöngyékszereit mutatja be. Az itt látható munkák egy 2013-ban indult, a környező országok hagyományos gyöngyfűzési technikáit megismertető projekt részeként készültek – mondta el Lőrincz Katalin projektvezető a kiállítás megnyitóján.
Ezekről is meggyőződhetnek azok, akik megnézik a kiállítást a következő hetekben. Mint ahogy a népek táncainak különbözőségéről is. A Vidróczki Néptáncegyüttes mint házigazda már itt a nulladik napon letette a névjegyét. A többi együttessel a fesztivál hat napján találkozhatnak.