Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Jubilált a dudástalálkozó

Jubilált a dudástalálkozó

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Gyöngy Fesztivál kísérőrendezvényeként ez évben is megrendezték a Mátrai Dudástalálkozót. Az idei, jubileumi 10. találkozó célja hármas volt: egyrészt megmutatni a különféle népek dudazenéjének változatosságát, másrészt a Kárpát-medencei dudazenét minél több emberrel megismertetni, harmadrészt de nem utolsó sorban pedig emlékezni a tavaly elhunyt tereskei dudásra, Pál Istvánra.

Régi ismerősöket köszönthetett a közönség a Barátok terén felállított pódiumon. A dudástalálkozónak évek óta állandó résztvevője a délszláv zenét játszó, Baranya megyei Misina Dudazenekar. Ők a magyarországi horvátok és Horvát-Szalvónia népzenéjéből adtak most ízelítőt – nem csak dudán játszva. Ám mint kiderült, valójában a samica nevű horvát pengetős hangszeren is dudazenét játszanak.

A Misina két tagja, Patkós Richárd és Horváth Zsombor szívesen kirándul az ír zene világába is. Most is ezt tették.

– Nagy segítség volt az ír dudánál az, hogy már a kezemben volt egy dudatípus, és igazából csak csiszolni kellett. Olyan, mint hogyha egy harmonikás nekiállna mondjuk zongorázni. Billentyűs, de mégis egy kicsit más. Más a zene is amit játszik rajta a játékos. Ami igazán fontos, hogy annak a zenének az apró kis finomságait sajátítsa el azon a hangszeren, amitől az a zene tényleg élő lesz – mondta Patkós Richárd.

A magyar dudát népszerűsíti hosszú évek óta Karakas Zoltán, a Magyar Dudazenekar vezetője, aki most Farkas Márton énekessel együtt emlékezett meg közös tanítómesterükről, az utolsó magyar pásztor-dudásról, a tavaly elhunyt Pál Istvánról. Farkas Márton olyan dalokat hozott, melyeket az Egyszólam népzenei táborban tanult a tereskei dudástól.

A dudások a tavalyi találkozón alapították meg a magyar dudás céhet, melynek egyik célja, hogy a dudástársadalmat még jobban összefogja. Tagja ennek a most is fellépő Csoóri Sándor épp úgy, mint a Havasréti Pál kíséretében színpadra lépő Szokolai Dongó Balázs is. Utóbbi azt mondja, ez a dudástalálkozó még több dudást érdemelne.

– Oda kéne erre figyelnünk, hogy még több dudás jöjjön el, és szerintem ezen fogunk gondolkodni, hogy hogy lehetne ezt megoldani akár nemzetközileg is, hogy ha van befogadó készség, akkor nagyon sok érdekes dudatípust a Kárpát-medencéből meg tudnánk itt mutatni – fogalmazott.

A népzenét improvizációival is tovább éltető Szokolai Dongó Balázs szerint a dudások többször bebizonyították, hogy jól megférnek egymás mellett. Így a Mátrai Dudástalálkozónak is szép jövője van.


Tovább az archívumra