Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Gazdira várnak

Gazdira várnak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Egy eddig a gyepmesteri telepen élő kiskutya élete ma örökre megváltozott, gazdisodott. Azonban még több, mint 100, az Új nap egyesület gondozásában lévő kutyus vár gazdira. Augusztus 16-án, a hontalan állatok világnapján és az év többi napján is várják a kölyök és felnőtt, szuka és kan, kicsi és nagy kutyusok, hogy a kennelekből kertekbe, vagy éppen kanapékra, szerető családokhoz, gazdikhoz kerülhessenek.

Stábunkkal egy időben érkezett Megyeriné Tardosi Márta a gyöngyösi gyepmesteri telepre, hogy örökbe fogadjon egy árva kutyust. Bár korábban már volt kutyája, izgalommal teli várakozással várta a mai napot.

– Volt már kutyánk, ő decemberben halt meg és amikor ő elment, akkor döntöttem úgy, hogy mindenképpen innen egy árva kutyust viszünk haza legközelebb, mihelyst úgy érzem, hogy újra szeretnék kutyát. Hát ez most jött el – mondta.

Az örökbefogadó tőlünk tudta meg, hogy egy nappal a hontalan állatok világnapja előtt adta meg ennek a kiskutyának az esélyt a boldog gazdis életre. Kiskedvencet örökbe fogadni azonban nagy felelősséggel jár! Sajnos vannak olyan esetek, amikor egy meggondolatlan döntés után ismét a telepen köt ki a kutya. Ez pedig lelkileg a négylábúakat is megviseli.

– Ott az élő példa a sarokban, ő szombaton került vissza, kölyökként elvitték, megnőtt, de kölyökként is látni lehetett, hogy nem lesz kis testű kutya, elmondásuk szerint nem bírtak vele, nem kompatibilis emberekkel, kutyákkal – most 5 kutyával van – mutatta Bozsik András gyepmester.

Ha az ember felkészül örökbefogadás előtt és nem érik meglepetésként a rá váró feladatok, nagyon sok öröme lesz, ha a gyepmesteri telepről kutyát fogad örökbe.

– Mi azt szoktuk erre mondani, hogy kiszabadulnak a kutyák a sittről, illetve hát mindenkitől azt a visszajelzést szoktuk kapni, hogy ezek a kutyák hálásabbak, mintha egy tenyésztőtől vásárolna – tette hozzá a szakember.

Kutyát örökbe fogadni a gyöngyösi gyepmesteri telepen nem csak augusztus 16-án, a hontalan állatok világnapján van lehetőség. Jelenleg csak a gyöngyösi telepen több mint 100 kutya várja az álomgazdit.


Tovább az archívumra