Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Parasztolimpia

Parasztolimpia

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

7. alkalommal rendezték meg a Palóc Parasztolimpiát, melynek házigazdája ezúttal Gyöngyöshalász volt. A nagy hagyományokkal rendelkező megmérettetésen 9 település vett részt. A különböző nehézségű, de ugyanakkor vicces feladatok megoldásában a halászi „Minden lében 5 kanál” elnevezésű csapat bizonyult a legjobbnak. A falunap a versenyt követően egészen estig tartott, fellépések és koncertek tarkították az ünnepséget.

Sulykoló fán mossa az alsóneműt Gyöngyöshalász polgármestere. Minden megjelent település képviselője egy-egy bugyogót akasztott fel a szárítóra a régi hagyományokat felidézve, és ezzel kezdetét vette a Palóc Parasztolimpia.
A nagyrédei csapat a versenyt megelőzőn bizakodva jött az olimpiára, és végül az előkelő második helyen végeztek Domoszlóval együtt.

Szalmapakolás, krumpli – célbadobás, kakas-sacc – egyebek mellett ilyen feladatokat kellett végrehajtani a csapatoknak ezen a napsütéses délelőttön. Pásztor János, a település vezetője elmondta: több hónapot vett igénybe a felkészülés, de megérte.

– Nagyon sokat és köszönet is a kollégáimnak, az Új Utakon Gyöngyöshalászért Civil Szervezetnek, az önkormányzatnak, a művelődési ház munkatársainak. Hát igen nagyon sok, közel 40-50 ember dolgozott ezen már hónapok óta – sorolta Pásztor János polgármester.

Az első parasztolimpiának Gyöngyöstarján adott otthon 7 évvel ezelőtt. A település most is képviseltette magát, hiszen a hagyományőrzés fontos szempont náluk is.

– Nagyon büszke vagyok, hogy Gyöngyöstarjánból is itt vannak a srácok, és fontos ez a hagyományőrzés szempontjából a falunak is, és az egész országnak, hogy ezek a rendezvények minden évben megrendezésre kerüljenek. Remélem, hogy egyre több település be fog csatlakozni ebbe a kezdeményezésbe, ami már hetedszer van és nálunk volt az első ilyen kezdő rendezvény – mondta.

Aki az olimpia helyett inkább másfelé nézelődött volna, annak lehetősége volt rongyszőnyeget készíteni, vagy agyagozni, lehetett lovagolni és zsíros kenyeret, vagy pogácsát kóstolni is.


Tovább az archívumra