Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Fejlődő Mátra

Fejlődő Mátra

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A SZÉP kártya, az utazási szokások változása és a migránsválság hatására idén a tavalyi éveknél több hazai turista választotta a családi pihenés helyszínéül a Mátrát. A szakemberek szerint attrakciófejlesztésekkel tovább lehetne növelni a térség vonzerejét.

Az eddigi statisztikai adatok alapján elmondható, hogy a 2016-os év első fele sikeresen alakult turisztikai szempontból. Nem csak nyáron, hanem már februárban és márciusban is növekedett a vendégéjszakák száma.

2016-ban a Mátra is a népszerű úti célok közé tartozott. Míg az elmúlt években többnyire 2-3 éjszakát töltöttek a térségben a turisták, addig idén azok száma nőtt, akik 5-6 éjszakára jöttek a Mátrába. Idén a helyi szállások kihasználtsága elérte a 70 százalékot. Az elmúlt években attrakciófejlesztések is történtek. Ezeknek is komoly szerepük lehet az adatok javulásában.

– Az elmúlt évben a Kék Túra Projekt, a Kék Kör kapcsán 90 km kerékpáros túraútvonal került kijelölésre. Nagyon fontos megjegyezni, hogy nem kerékpárútról van szó, hanem jelzett, kijelölt kerékpáros túraútvonalról, tehát ezek az utak erdészeti utakon, dózerúton, földúton, néhol köves, néhol aszfaltos úton vezetnek. Tehát egy masszív mountain bike-kal járhatóak ezek az utak – mondta Keresztesi Koppány, a Tourinform Iroda munkatársa.

Ma már egy jó étterem, vagy egy kalandpark nem elegendő ahhoz, hogy az emberek egy adott térséget válasszanak a családi kikapcsolódás helyszínéül. A szakemberek szerint ezért a jövőben is komoly hangsúlyt kell fordítani az attrakciófejlesztésre.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
09:21
Reklám
09:23
Híradás plusz – megyei hírműsor
09:52
Zongoraavató hangverseny (részlet)
10:06
Reklám
10:09
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
10:35
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
11:04
Nápolyi 3. rész - ismétlés
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Luther Márton élete 1. – Miből lesz a cserebogár? - rajzfilm sorozat
18:15
Molnár Dániel - Maradj velem
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nézőtér - kulturális magazin
19:05
Reklám
19:07
Szigetmonostor a béke szigete - dokumentumfilm
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat – Malaysia 1. rész
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság