Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Huszonöt éves a B. Braun

Huszonöt éves a B. Braun

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Huszonöt éves jubileumát ünnepli az idén az orvosi szerelékeket gyártó B. Braun gyöngyösi gyára, a város második legnagyobb munkáltatója. Folyamatos bővülés jellemezte a céget az elmúlt két és fél évtizedben, és ez nem áll meg a jövőben sem – hangzott el a dolgozói napon, ahol bejelentették, hogy 2018-tól újabb épülettel bővül a gyöngyösi gyáregység.

Gyöngyösön 1991-ben 300 négyzetméteres tisztatérben, 80 fővel kezdték meg a gyártómunkát – emlékezett vissza a kezdetekre Bognár József termelési igazgató. Az eltelt 2 és fél évtized alatt jelentős fejlődésen és bővítésen ment át a cég. Jelenleg több mint 1000 dolgozónak adnak munkát, s mivel a kereslet növekedett a termékek iránt, a nemzetközi menedzsment a fejlődés mellett döntött.

A beruházási programnak köszönhetően ma már 16 terápiás területen több mint ötezer termékkel látják el a magyar egészségügy valamennyi szereplőjét, ezért a vezérigazgató köszönetet mondott a dolgozóknak, hiszen – mint Horn Péter fogalmazott – a 25 év eredménye a közös munka sikere.

A pénzügyi források előteremtését követően 2018 után újabb épületekkel bővítik a gyárat – jelentette be Bognár József, aki ugyancsak méltatta az itt dolgozók elkötelezettségét, teljesítményét és köszönetet mondott a kollektívának. A jubileumi rendezvényen külön köszöntötték a cég régi dolgozóit, 10, 15, 20, és 25 éves törzsgárda emlékplaketteket adtak át.

A dolgozói napon a játékos sportvetélkedők és egészségügyi szűrések mellett lehetőség nyílt véradásra is, ahol több mint százan nyújtották karjukat. A rendezvényen bemutatkozott a cég által, a társadalmi felelősségvállalás keretében szponzorált gyöngyösi kézilabdacsapat is.


Tovább az archívumra