Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Éjszaká-zoo

Éjszaká-zoo

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Oroszlánbőgés, látványetetés, bátorságpróba, és teljes sötétség. Különleges élményekért volt érdemes ellátogatni a hétvégén a gyöngyösi állatkertbe. Az állatkertek éjszakája után és az állatok világnapja előtt olyan látványban részesültek a látogatók Gyöngyösön, amelyeket fényes nappal nem láthatnak.

Naponta húsz órát alszik, most mégis aktívan mondja a magáét Zimba, a gyöngyösi állatkert hím oroszlánja. Ezt a hangot azok hallhatták, akik részt vettek a Gyöngyösi Állatkert éjszakai programján, az Éjszaká-Zoo-n. Az est célja pontosan ez volt, hogy olyan élményeket szerezzenek a látogatók, amelyeket nappal nem lehet.

Az egyik borz azonban nagyon elfáradhatott, és ilyen különleges pózban elaludt. Őt nem, görényeket azonban simogatni is lehetett az este folyamán.

Most második alkalommal engedtek be este látogatókat az állatkert területére, de a népszerűsége miatt biztosan nem utoljára.

– Nagyon elégedettek vagyunk, öt óra óta több száz látogatónk érkezett, öt órakor megleptek minket szó szerint, nagyon örültünk neki, biztos, hogy hagyományt fogunk ebből csinálni – mondta Barcai Henrietta, az állatkert vezetője.

Az éjszakai programra főként családosok érkeztek, a legnagyobb tömeg pedig a nyulaknál volt, egymás után simogatták meg a gyerekek a tapsifüleseket. A legtalpraesettebbek egy bátorságpróbán is részt vehettek, amikor is dobozokba kellett belenyúlni úgy, hogy nem tudták, mi van bennük.

A látogatók elemlámpákkal keresték meg a kifutókban az állatokat, a cél pedig most is az volt, hogy minél inkább megismerhessük a Gyöngyösi Állatkert lakóit.


Tovább az archívumra