Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Osztálytalálkozó, ötven év után

Osztálytalálkozó, ötven év után

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ötvenéves osztálytalálkozót szerveztek az 1965-ben ballagó diákok a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskolában. A fél évszázada elballagott egykori iskolások közül csupán tizenketten voltak jelen a találkozón, de részt tudott venni az iskola egykori pedagógusa, a több mint nyolcvan éves Bartus Tibor.

A Szent Bertalan templom előtti koszorúzással kezdődött az a rendhagyó osztálytalálkozó, amit az 1965-ben végzős diákok tartottak a már II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskolaként működő intézményben. A találkozón a megjelentek kerek évfordulót akartak ünnepelni, ami tavaly lett volna, ám erre akkor nem volt lehetőségük.

– Ötven éves évfordulót szerettük volna megünnepelni. Sajnos az iskola felújítása miatt erre nem volt lehetőség, nem tudtunk az iskolába bejönni. Év közben már mikor elkezdődött a tanítás nem akartuk, nem értek rá többen és ez miatt csúszott el, de az ötvenegy is, hogyha nem is kerek szám, nekünk emlékezetes – mondta el Nagy Béla.

A maroknyi, de még jó egészségnek örvendő résztvevők számára műsort adtak az iskola jelenlegi diákjai, majd a jubiláló osztály végigjárta a tavaly felújított intézményt. Az öregdiákok a találkozó során felidézték a közös emlékeket, de méltatták az ötven évvel ezelőtti iskola színvonalát is.

– Gyöngyösön ez az iskola volt a leghíresebb iskola arról, hogy innen vettek föl a továbbiakban legtöbb gyereket felsőoktatásba vagy középiskolába is, mert jó tanáraink voltak – emlékezett Berkó Istvánné.

A diákok egykori osztályfőnöke már nem tudott részt venni az eseményen, de eljött a tizenhat évig az iskolában dolgozó Bartus Tibor, aki ötven éve földrajzot tanított és élénken emlékszik még a régi tanulókra.

– Elég nagy létszámmal rendelkeztek, nehéz volt ott úgy tanítani, hogy mindenki megfelelőképpen adja a tudását. Ha figyelt, akkor már hamar megértette, amit elmagyaráztunk, de ha nem figyeltek, akkor viszont otthon is tanulni kellett és később lehet, hogy a jegyeknél is ez mutatkozott – emlékezett.

A kor előre haladtával egyre nehezebben tudják tartani egymással a kapcsolatot az osztálytársak, de bíznak benne, hogy a következő találkozón is legalább ennyien részt tudnak majd venni.


Tovább az archívumra