A Mosoly Világnapja alkalmából pozitív, mosolygós napot tartottak a Dobó Úti Bölcsődében. Az intézmény számára különösen fontos ez a nap, ugyanis 2013-ban, az országban elsőként megkapta a Mosolygós Bölcsőde címet, a gyerekek szüleinek ajánlása alapján. A ma délelőtt folyamán 120 lufit engedtek a magasba, pozitív üzenetekkel.
Mindenkinek jól áll, szebbé varázsol, és a lelket is ápolja – ez a mosoly. Világnapként 1999 óta tartjuk, azzal a céllal, hogy vallástól, lakóhelytől és politikai hozzáállástól függetlenül, mindenki ajándékozzon egy mosolyt a másiknak. A Dobó Úti Mosolygós Bölcsődében bizony így indult a nap. Pozitívan, mosolygósan.
– A mosoly világnapja minden évben október első péntekjére esik, most ez jelen pillanatban hetedikére esett. Mi nagyon fontosnak tartjuk ennek a világnapnak a megünneplését, hiszen 2013 óta intézményünk is csatlakozott a Mosolygós Magyarországért Politikamentes Párthoz, és minden rendezvényen mi, mint Mosolygós Bölcsőde vagyunk jelen – sorolta Debrei Andrásné, a bölcsi vezetője.
De nem csak egy napon, hanem egész évben fontosnak tartják a dolgozók a harmonikus, pozitív gondolkodást – tette hozzá a bölcsődevezető.
– Pozitív üzenetekkel várjuk mind a dolgozókat, mind a gyerekeket, szülőket. Ha megnézitek, a bejáratnál is pozitív falunk van, mosolygós falat létesítettünk a rólunk szóló és megjelent média-cikkekről, újságokból kivágásokat mind feltettük a mosolygós falunkra, ezzel hirdetvén az erre járó szülőknek, kisgyermekeknek, hogy mi egy mosolygós bölcsőde vagyunk – részletezte.
A pozitív megerősítés nagyon fontos a gyermekek esetében, főleg az első 3 évben meghatározó.
Az intézmény udvarán 120 lufit engedtek fel a kicsik és nagyok, valamint egy mosoly jelet is formáztak ez alkalomból.