Kerékpár, távcső és egy kis lelkesedés. Csupán ezekre a dolgokra volt szükségük azoknak, akik részt vettek a Mátra Múzeum Bringázz velünk! – Madárles a Gyöngyösi tónál elnevezésű programján. A résztvevők vízimadarakat és Magyarországon telelő fajokat is megfigyelhettek a túra során.
A Gyöngyösi tóról mesél Gurúz Tamás azoknak, akiket nem tántorított el a borongós időjárás attól, hogy részt vegyenek a Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából megrendezett madárlessel egybekötött kerékpártúrán. A résztvevők sok érdekességet hallhattak a kirándulás során, ahol a Gyöngyösi tó madár- és élővilágával is megismerkedhettek.
– Az őszi vonulási időszak már megkezdődött, sok nyári faj már elment, viszont a téliek meg mostanában érkeznek, akik télen vannak jelen nálunk. Reméljük, hogy látunk vízi madarakat, hiszen a Gyöngyösi tó az azon kevés helyek egyike itt a Mátra lábánál, ahol nagyobb vizes felszín áll a madarak rendelkezésére. Illetve a part menti bokros erdős részben kis énekeseket és ragadozókat is reméljük, hogy látunk – mondta Gurúz Tamás.
A múzeum által biztosított távcsövek használatával még a múzeum udvarán megismerkedtek a résztvevők. Ezek segítségével a félénkebb madarakat is tanulmányozhatták.
A programra könnyed testmozgásként, a vasárnapi ebéd levezetéseként is lehetett tekinteni. A fő szempont azonban, amiért a szervezők úgy döntöttek, hogy kerékpárokkal közelítik meg a helyszínt az volt, hogy aránylag nagy területet szerettek volna bejárni a néhány órás program alatt és a lehető legtöbb élményt szerettek volna biztosítani a résztvevőknek.